Virtuózok V4+ 2021
×

VIRTUÓZOK – JÖN A KÖVETKEZŐ ÉVAD, még három hétig lehet jelentkezni!

Május 31-ig lehet jelentkezni a Virtuózok hetedik évadába. A műsor komolyzenei tehetségei esélyt kaphatnak, hogy világsztárokkal léphessenek fel, a Virtuózok alapítványa és támogatói révén hangszereket vásárolhassanak, mesterkurzusokon vehessenek részt. A százezer eurós összdíjazású versenyen országonként egy győztest hirdetnek, de közönségdíjak és különdíjak is lesznek.

Jelentkezés: https://virtuozok.hu/jelentkezes/

MILLIÓK ISMERHETIK MEG A JÖVŐ KLASSZIKUS ZENÉSZEIT
A Virtuózok az első és egyetlen magyar fejlesztésű komolyzenei tehetségkutató műsor, 2014-es indulása óta milliók kedvencévé vált. Már a kezdetekkor a magyar közszolgálati televízió egyik legnézettebb műsora lett, 2020-ra pedig átlépte a határokat és a Visegrádi Négyek országaiban, valamint Szerbiában is bemutatták. A nemzetközi sorozat 2021-ben a Visegrádi Négyek országai és Horvátország tehetségeit kutatja, és a következő három évben több európai országba is eljut majd.

A műsort idén télen öt ország hét televíziós csatornáján sugározzák majd, és 70 milliós tévés és online elérésre lehet számítani. Magyarországon ismét a Duna Televízióban lesz majd látható, november 19. és december 17. között.

A Virtuózok V4+ 2021 műsor idén is az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával jöhet létre. A tehetségkutatóval kapcsolatban prof. dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások minisztere korábban úgy nyilatkozott, hogy szinte meglepte őt az a színvonal és az a lelkesedés, amellyel külföldön is fogadták ezt a műsort a fiatal muzsikusok.
Nemzetközi összefogás eredményeként a zsűriben a részt vevő országok zenei szaktekintélyei ülnek majd. A szuperzsűri tagjai között olyan világhírű sztárvendégek lesznek, mint Maestro Plácido Domingo operaénekes-karmester.

MIÉRT ÉRDEMES JELENTKEZNI?
Országonként egy abszolút győztest választ a zsűri, egymással nem versenyeznek az egyes nemzetek, minden jelentkezőnek van tehát esélye a győzelemre. A legtehetségesebb ifjú virtuózok pénzjutalomban részesülnek, valamint szólókoncert-lehetőséget kapnak egy nemzetközileg elismert művész társaságában.
Magyarországon kétfordulós tévés válogató lesz az idén, tehát sokkal több magyar tehetség kerül adásba – és kap lehetőséget, hogy ezzel elinduljon a karrierje, hiszen a Virtuózokban nem csak a győztesek nyernek.

A Virtuózok V4+ nemcsak egy tévéműsor, hanem valódi tehetséggondozó program. A fiatal versenyzők nemzetközi szakmai zsűri előtt mutatkozhatnak be, zenei karrierjük pedig ezzel elindul.

KORÁBBI NYERTESEK
Mindenkinek ismerősen cseng Boros Misi, Balázs-Piri Soma, Lugosi Ali, Teo Gertler és sok más Virtuózok-felfedezett neve. Az ő példájuk mutatja, hogy a műsorban való indulásuk óta többmillió forintos nyereményükön túl rengeteg külföldi és magyarországi koncerttel, a legnevesebb koncerttermekben, legnagyobb karmesterekkel és zenekarokkal való fellépésekkel, mentorálással, hangszertámogatásokkal segíti a fiatal művészek karrierjét a Virtuózok, hiszen a műsor után sem engedik el a felfedezettek kezét, hanem többéves együttműködés veszi kezdetét.

Peller Mariann, a Virtuózok alapítója folyamatosan keresi azokat a lehetőségeket, amivel a fiatal felfedezetteket támogathatják nemcsak a műsor alatt, de azon jóval túl is. A producer minden fiatal tehetséges zenészt arra kér, jelentkezzen a műsorba, mutassa meg tudását, hogy bekerülhessen a Virtuózok nagy, immár nemzetközi családjába.

Jelentkezési határidő: 2021. május 31.
További információ: https://virtuozok.hu/jelentkezesi-felhivas/

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => A Virtuózok egyik tavalyi különdíjasa, Teo Gertler Maetsro Plácido Domingótól vehette át a díjat.
fotó: Kaszner Nikolett
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/4/2021/05/A-Virtuózok-egyik-tavalyi-különdíjasa-Teo-Gertler-Maetsro-Plácido-Domingótól-vehette-át-a-díjat_fotó_Kaszner-Nikolett-1024x683.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

További cikkek