2024.10.31.
25 perc
25 perc 2023
A pannonhalmi temető egyik parcellájában egyforma kőkeresztek sorakoznak szabályos rendben, melyekre puha, zöld takarót borít a növényzet. Szerzetesek nyugszanak itt, alusszák örök álmukat, várják a feltámadást. A legkülönfélébb rendekhez tartoznak, de közös bennük az, hogy működési engedélyüket 1950-ben megvonták, és a Pannonhalmi Bencés Főapátság államosított épületrészében működő szociális otthonba internálták őket. Ott töltötték életük utolsó éveit, betegen, öregen, készülve a nagy találkozásra Jézussal, akit egész életükben szolgáltak. Sokan közülük nagy formátumú személyiségek voltak, akik komoly életművet hoztak létre letartóztatásukig, mint például Kerkai Jenő, Szarvas Miklós, Endrédy Vendel, vagy éppen az ismert pap-költő, Mécs László premontrei szerzetes. A kommunista diktatúra emberileg talán kettétörte életüket, de ők mindvégig állhatatosak maradtak. S most itt pihennek ebben a különös sírkertben: Krisztus Király katonái.
2024.10.31.
Megnézem később
Ajánló
Isten kezében, Krisztus Király katonái
Isten kezében, Csodák sorozata az életem - Kun Ágnes Anna operaénekes portréja
Agapé, Milyen érvei vannak a hitnek a feltámadás mellett?
Élő egyház 2026.04.07.
Élő egyház, 2026.04.07-i adás
Szertartás közvetítés 2026 Húsvétvasárnapi római katolikus szentmise közvetítése a váci Nagyboldogasszony-székesegyházból
Kereszt-Tények, 2026.04.05-i adás
Nagyheti gondolatok, Csend
A Kármel hegye a szomszédban van
A Kármel hegye a szomszédban van
Lét-Ige - protestáns magazin, 2026.04.05-i adás
A közös ima – Egy mise, három nép
Katolikus krónika, 2026.04.05-i adás
A Kármel hegye a szomszédban van
Isteni ajándék
Agapé, Kereszttől az üres sírig - Megváltásunk titka
Isten kezében, 2026.04.05-i adás
Püspökkenyér, 2026.04.05-i adás
Evangélium, 2026.04.05-i adás
De őszintén!, 2026.04.05-i adás
Neked szól!, Csodálkozz!
Krizmaszentelő mise a Gyulafehérvári Római Katolikus Székesegyházban
Nagyheti gondolatok, Áldozat
Agapé, Miként élnek bennünk, és válnak lelki történéssé a nagyhét eseményei?
Élő egyház 2026.03.31.
Élő egyház, 2026.03.31-i adás
Élő egyház, 2026.03.31-i adás
Élő egyház, 2026.03.31-i adás
Élő egyház, 2026.03.31-i adás
Élő egyház 2026.03.31-i adás
Nagyheti gondolatok, Az utolsó vacsora
Nagyheti gondolatok, Remény
Nagyheti gondolatok, Szeretet
Nagyheti gondolatok, A hit drámája
Katolikus krónika, 2026.03.29-i adás
Katolikus krónika, 2026.03.29-i adás
Jézus és..., Jézus és a szőlőműves
Világ-Vallás, 2026.03.29-i adás
Evangélium, 2026.03.29-i adás
Isten kezében, Egyek hitben, hivatásban és házasságban
Lét-Ige - protestáns magazin, 2026.03.29-i adás
Neked szól!, Átérzed?
De őszintén!, 2026.03.29-i adás
Agapé, 2026.03.25-i adás
Agapé, Emberi létünkhöz hozzátartoznak a fájdalmak és a veszteségek?
Élő egyház 2026.03.24-i adás
Élő egyház, 2026.03.24-i adás
Élő egyház, 2026.03.24-i adás
Élő egyház, 2026.03.24-i adás
Élő egyház, 2026.03.24-i adás
Élő egyház 2026.03.24-i adás
Szertartás közvetítés 2026 Görögkatolikus szent liturgia közvetítése Dunakesziről
Katolikus krónika, 2026.03.22-i adás
Neked szól!, Kijössz?
Jézus és..., Jézus és a katona
Isten kezében, 2026.03.22-i adás
Püspökkenyér, 2026.03.22-i adás
Evangélium, 2026.03.22-i adás
Lét-Ige - protestáns magazin, 2026.03.22-i adás
De őszintén!, 2026.03.22-i adás
Kereszt-Tények, 2026.03.22-i adás
Agapé, Valóban egy figyelemzavarral küzdő generáció nő most fel?
Élő egyház, 2026.03.17-i adás
Katolikus krónika, 2026.03.15-i adás
Világ-Vallás, 2026.03.15-i adás
Neked szól!, Jól látod?
Evangélium, 2026.03.15-i adás
Isten kezében, Az egyház és a társadalom határán - Dr. Bóna Zoltán református lelkipásztor portréja
Lét-Ige - protestáns magazin, Az egyház és a társadalom határán - Dr. Bóna Zoltán portréja
Agapé, Vajon a szeretet érzelem vagy döntés?
Keczkó Pál evangélikus püspök székfoglaló beszéde és köszöntések
Élő egyház, 2026.03.10-i adás
Élő egyház, 2026.03.10-i adás
Élő egyház, 2026.03.10-i adás
Szertartás közvetítés 2026, Evangélikus istentisztelet közvetítése a Deák téri evangélikus templomból
Kereszt-Tények, 2026.03.08-i adás
Püspökkenyér, 2026.03.08-i adás
Katolikus krónika, 2026.03.08-i adás
Jézus és..., Jézus és a földműves
Evangélium, 2026.03.08-i adás
Isten kezében, Ahol a szeretet szolgál
Lét-Ige - protestáns magazin, 2026.03.08-i adás
De őszintén!, 2026.03.08-i adás
Neked szól!, Szomjazol?
Agapé, Miként őrizhetjük meg a házassági esküben kimondott, életre szóló hűséget?
Élő egyház, 2026.03.03-i adás
Élő egyház, 2026.03.03-i adás
Élő egyház, 2026.03.03-i adás
Élő egyház, 2026.03.03-i adás
Élő egyház, 2026.03.03-i adás
Élő egyház, 2026.02.24-i adás
Élő egyház, 2026.02.24-i adás
Élő egyház, 2026.02.24-i adás
Élő egyház, 2026.02.24-i adás
Katolikus krónika, 2026.03.01-i adás
Isten kezében, 2026.03.01-i adás
Világ-Vallás, 2026.03.01-i adás
Jézus és..., Jézus és a pék
Evangélium, 2026.03.01-i adás
Lét-Ige - protestáns magazin, 2026.03.01-i adás
De őszintén!, 2026.03.01-i adás
Neked szól!, 2026.03.01-i adás
Agapé, Vajon ma hogyan emlékszünk a kommunista diktatúra éveire?
Élő egyház 2026.02.24-i adás
Szertartás közvetítés 2026, Római katolikus szentmise közvetítése a Soroksári Nagyboldogasszony Főplébániatemplomból
Neked szól!, Kire hallgatsz?
Katolikus krónika, 2026.02.22-i adás
Püspökkenyér, 2026.02.22-i adás
Isten kezében, ŐRHELYEN – 20 év püspöki szolgálat
Evangélium, 2026.02.22-i adás
Lét-Ige - protestáns magazin, 2026.02.22-i adás
De őszintén!, 2026.02.22-i adás
Kereszt-Tények, 2026.02.22-i adás
Élő egyház, 2026.02.17-i adás
Élő egyház, 2026.02.17-i adás
Élő egyház, 2026.02.17-i adás
Élő egyház, 2026.02.17-i adás
Kommentek