Hogy volt?! Illényi Katica

Négy évesen kapta az első hegedűjét, bár akkor inkább még játékként forgatta a kezében. Később kötelesség és elhivatottság lett belőle. A gyermeki álmok között ott volt még a vágy, hogy ő bizony balettművész vagy énekes szeretne lenni, de egy ízig – vérig zenészcsaládban a hangszereké volt az elsőbbség. Illényi Katica diplomás hegedűművészként sem adta fel a gyermekkori álmait, az ének lett a második hangszere, és a tánc is része lett a színpadi életének, mint ahogyan a színészet is. Mára már neves művészek társaságában képviseli a hazai zenei kultúrát világszerte. A Hogy volt ?! következő műsorában a Liszt Ferenc-díjas, és Érdemes Művésszel, Illényi Katicával, családjával, barátaival és pályatársaival találkozhatnak, és megmutatjuk eddig pályafutásának legfontosabb zenei állomásait.

További videók