élő

MÜPART 2024 Feledi Project: Kozmikus konfliktus / Teremtett világ / Missa Duodecima

65 perc

"A Feledi Project két kortárs zeneszerző, Szentpáli Roland és Orbán György kompozíciói által inspirált táncdarabokat mutatott be a Liszt Ünnepen. A Kozmikus konfliktus koreográfiája Szentpáli 2020-ban, a Müpa Zeneműpályázatán díjazott A szél és a nap című munkájára épül. A balett Aiszóposz (Ezópusz) görög meseköltő történetét dolgozza fel, melyben a nap bebizonyítja az északi szélnek, hogy a rábeszélés hatásosabb, mint az erőszakos kényszerítés. A táncest második részében a Müpa évadának kiemelt zeneszerzője, Orbán György misekompozíciójára, valamint kórusműveire készült koreográfiák a spiritualitás, a lélek világába vezetnek. A kiénekelt szavak és a mozdulatok együttesében a természet végtelenségére, kétségbeeséseinkre, örömeinkre, szomorúságainkra ismerhetünk rá, ugyanakkor Orbán György zenéje mindezeket játékosan, sok bájjal és varázslattal szólaltatja meg.
A bemutató a Liszt Ünnep keretében valósult meg."


Téma

MÜPART

Ajánló

MÜPART 2024, Lovász Irén: Gyógyító hang

MÜPART 2025, Tiszta forrás – Összművészeti est Bach és Bartók művei nyomán

MÜPART 2023, Cyrille Aimée

MÜPART 2025, Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Éljen Petőfi!

MÜPART 2025, Snétberger Ferenc: Movements

MÜPART 2023, Dianne Reeves

MÜPART 2025, Szabad zene cimbalomra és tárogatóra

MÜPART 2024, Tommy Emmanuel, CGP

MÜPART 2022, Székesfehérvári Balett Színház: Parádé

MÜPART 2024, Samara Joy

Agytorna, 2026.04.15-i adás

UEFA Európa Liga és Konferencia-liga magazin, 9. rész

Mi vagyunk az Újpest, 4. rész

Kulisszák mögött az A38 hajón, Pluto

Agytorna, 2026.04.14-i adás

Egy csodálatos asszony - 2. évad, 50. rész

Bor, mámor, szerelem 2. évad, 33. rész

Múmin-völgyi kalandok 1. évad, Rémes éj

Önök kérték!, 2026.04.15-i adás

Koronás sas 4. évad - A Jagello-ház, A per

Pinokkió és barátai, Cseresznye mester kihívása

Pinokkió és barátai, Tücsök titka

Egy csodálatos asszony - 2. évad, 51. rész

Szenes Iván emlékkoncert 2016, II. rész

MR Szimfonikusok 2025, Delyana Lazarova és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának hangversenye

A kiválasztottak - II. évad, 7. rész

Akusztik, Antares

A38 Archív, AWS

Bor, mámor, szerelem 2. évad, 34. rész

Egy csodálatos asszony - 2. évad, 49. rész

Egy csodálatos asszony - 2. évad, 51. rész

Agytorna, 2026.04.13-i adás

Horgász Oszkár bácsi meséi, A bedobás

Planet ’26, 2026.04.13-i adás

Planet ’26, 2026.04.13-i adás

Planet ’26, 2026.04.13-i adás

Planet ’26, 2026.04.13-i adás

Planet ’26 2026.04.13-i adás

Páger/Sztankay/Bodrogi – Villa Negra

Katona Klári – Ólomkatona

Somló Tamás – Olyan szépek voltunk

Utazások Skócia szigetein - IV. évad, Rejtélyes fövenyek

Magyarország nagytájai, Dunántúli - dombvidék

Férfi futsal válogatott felkészülési mérkőzés, Magyarország - Szlovákia mérkőzés

Egy csodálatos asszony - 2. évad, 50. rész

Kurtág 100 - Születésnapi koncert Víkingur Ólafssonnal

Jazz Akusztik, Ferenczi György és a Rackajam

Kurtág 100 - Születésnapi koncert Víkingur Ólafssonnal

Erős bástyánk nékünk - 20 éves a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Davos 1917, 4. rész A háború asszonyai

Székelyföldi legendárium, Aranycsikó

Petőfi Popszínpad, 12.rész

Pinokkió és barátai, Egy hableány Tűznyelőnek

Pinokkió és barátai, Medoro veszélyben van!

Koronás sas 4. évad - A Jagello-ház, A megvádolt asszony

Önök kérték!, 2026.04.14-i adás

Akusztik, Kaukázus

Az A38 hajó színpadán, Crow Black Dream

A38 Archív, Marinah & Chicuelo

Kulisszák mögött az A38 hajón, Weather Systems

Önök kérték!, 2026.04.13-i adás

Utazások Skócia szigetein - III. évad, Északi fények

Magyarország nagytájai, Alpokalja

Kell még valamit mondanom, Ildikó? - Schmidt Mária

Női vízilabda Bajnokok Ligája, FTC-Telekom - UVSE negyeddöntő mérkőzés

Női vízilabda Bajnokok Ligája, FTC-Telekom - UVSE negyeddöntő mérkőzés

Bor, mámor, szerelem 2. évad, 32. rész

Egy csodálatos asszony - 2. évad, 49. rész

Jövünk!, 8. rész

Élő népzene, Martin György nyomában 4. rész - Bag

Élő népzene, Martin György nyomában 3. rész - Felső- Tisza vidék

Most a Buday!, Mohára Lolával

Pinokkió és barátai, A verseny

Pinokkió és barátai, Ne add fel, Pinokkió!

Koronás sas 4. évad - A Jagello-ház, A szerelem és a víz próbája

Ízőrzők, Dozmat

Utazások Skócia szigetein - III. évad, Skyfalltól nyugatra

M5 – Élő kultúra, Erős Kinga

David Attenborough: Az élet színei, A színek rejtekében

Kárpáti Krónika, 2026.04.11-i adás

Bor, mámor, szerelem 2. évad, 31. rész

Egy csodálatos asszony - 2. évad, 48. rész

Szép hazánk, Kárpát-medence!, Bács - Vajdaság

Agytorna, 2026.04.10-i adás

Női labdarúgó magazin, 5. rész

Házibuli, 2026.04.11-i adás

Szent helyek, Templomok: a fény keresése

Külhonba szakadt vármegyeházak, Hont vármegyeháza - Ipolyság

Pinokkió és barátai, Tűznyelő Nagyszínháza

Pinokkió és barátai, Egy varázslatos nap az iskolában

Önök kérték!, 2026.04.10-i adás

MMA portrék, SZÁZÉVES LEVELEK - Gróh Gáspár irodalomtörténész

Szakcsi Jazzszínpad, Snétberger Ferenc - 2. rész

Jó ebédhez szól a nóta, 2026.04.12-i adás

Rímekben hordozva, Intelem vezeklésre

Lám, a láma, Luna nyaklánca / Kempingezés

UEFA Labdarúgó Európa Liga, FC Porto - Nottingham Forest FC negyeddöntő 1. mérkőzés

Természetre hangolva, NovaN feat. Arulei

Természetre hangolva, Török Tilla Folk Experience

A szarvasvadász

Agytorna, 2026.04.09-i adás

Nemzeti Énekkar 40 – Jubileumi koncert

Pinokkió és barátai, Kanóc, a bajkeverő

Pinokkió és barátai, Mese a tündérről

A javíthatatlan

Jó ebédhez szól a nóta, 2026.04.05-i adás

Tálentum, Czigány György költő

Sztárzöldség, Spenót

Vers mindenkinek, József Attila: Istenem (Bodrogi Gyula)

Lám, a láma, Egy nap a strandon / Anyák-napja

Másfélmillió lépés Magyarországon, Bajától Tokajig - Elveszve, valahol Baja és Szeged között

Sportlövő magazin, 8. rész

Vívó magazin, 1. rész

Agytorna, 2026.04.08-i adás

Akusztik, Sinthia és Möntör Máté

Agytorna 2026.04.08-i adás