2026.02.20.
112 perc
112 perc
Tommy Emmanuel, CGP zenészcsaládba született, és vele született a kimagasló zenélési képesség is. Már négyévesen pengetett, és hamarosan az országjáró családi zenekar tagja lett. Apja 1966-ban bekövetkezett halála után bátyjával, a szintén tehetséges Phillel az ausztrál country úttörője, Buddy Williams szárnyai alá kerültek. Formális zenei oktatásban tehát nem részesült, de egy ösztönös zseninek arra nincs is szüksége, elég, ha csak hatással van rá a valaha élt egyik legnagyobb gitáros, Chet Atkins, aki úgy gondolta, Emmanuel a tízujjas gitárpengetési technika egyik legjobbja. Nem véletlen, hogy Atkins az életében megjelent utolsó albumát vele közösen készítette (The Day Finger Pickers Took Over the World - 1997), és az sem, hogy saját ironikus-komoly minőségjelzőjét - CGP = Certified Guitar Player, azaz hitelesített gitáros - is továbbadományozta Emmanuelnek. A basszust hüvelykujjal, a dallamot, harmóniát a többivel játszó előadó a countryból indul ki, de jazzt, bluest, bluegrasst, folkot és rockot is hasonlóan szimultán tud keresztezni, gyakorlatilag ő az, aki valóban bármit eljátszik, de úgy, hogy egyedülálló ritmusával és színpadi karizmájával mindent a sajátjává formál. A koncert első részében Tommy Emmanuel, CGP vendége egy kiváló, szintén sokat foglalkoztatott zenésztársa, az angliai születésű, ám évtizedek óta az Egyesült Államokban élő Richard Smith lesz, aki ugyancsak a tízujjas gitárpengetési technika jeles képviselője, repertoárján pedig szinte minden megtalálható a népzenétől és a klasszikusoktól kezdve a jazzen keresztül a popslágerekig.
2026.02.20.
Megnézem később
Ajánló
MÜPART 2024, Tommy Emmanuel, CGP
Páger/Sztankay/Bodrogi – Villa Negra
Katona Klári – Ólomkatona
Somló Tamás – Olyan szépek voltunk
Önök kérték!, 2026.04.13-i adás
Önök kérték!, 2026.04.10-i adás
Jó ebédhez szól a nóta, 2026.04.12-i adás
Jó ebédhez szól a nóta, 2026.04.05-i adás
Önök kérték!, 2026.04.09-i adás
Petőfi Rockszínpad, 8.rész
Önök kérték!, 2026.04.07-i adás
Önök kérték!, 2026.04.08-i adás
Aradszky László - Nem csak a 20 éveseké a világ
Szécsi Pál - Szeretni bolondulásig
Padlás - Örökre szépek
Petőfi Popszínpad, 11.rész
Jó ebédhez szól a nóta, 2025.04.20-i adás
Orgonák éjszakája - CHRISTIAN SCHMITT, VINCENT DUBOIS ÉS A CONCERTO BUDAPEST KONCERTJE
Bonis Bona Gála
Önök kérték!, 2026.04.02-i adás
Önök kérték!, 2026.04.01-i adás
Magyarország, szeretlek! zenekar | Bodrogi Gyula – Voith Ági – Jamaicai trombitás (A kaktusz virága c. zenés játékból)
Magyarország, szeretlek! zenekar | Mi muzsikus lelkek (Csókos asszony operett)
Magyarország, szeretlek! zenekar | LGT – Neked írom a dalt
Önök kérték!, 2026.03.31-i adás
Önök kérték!, 2026.03.30-i adás
Ákos – „HARMINC ÉV”
Gypo Circus és Szirota Jennifer: Karaván című dalának klipje
Jó ebédhez szól a nóta, 2026.03.29-i adás
Önök kérték!, 2026.03.27-i adás
Önök kérték!, 2026.03.26-i adás
Petőfi Popszínpad, 10.rész
Önök kérték!, 2026.03.24-i adás
Önök kérték!, 2026.03.25-i adás
Önök kérték!, 2026.03.23-i adás
Jó ebédhez szól a nóta, 2026.03.22-i adás
MÜPART 2023, Cyrille Aimée
Önök kérték!, 2026.03.20-i adás
Petőfi Rockszínpad, 7.rész
Önök kérték!, 2026.03.19-i adás
Petőfi Popszínpad, 9.rész
Önök kérték!, 2026.03.18-i adás
Petőfi 200 - Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák valamint a Modern Art Orchestra közös koncertje
Önök kérték!, 2026.03.17-i adás
Önök kérték!, 2026.03.16-i adás
MÜPART 2025, Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Éljen Petőfi!
MR Szimfonikusok 2023 A MAGYAR RÁDIÓ SZIMFONIKUS ZENEKARÁNAK DVOŘÁK ESTJE
Jó ebédhez szól a nóta, 2026.03.15-i adás
Önök kérték!, 2026.03.12-i adás
Petőfi Rockszínpad, 6.rész
Önök kérték!, 2026.03.13-i adás
Oroszlán Szonja, Bebe - Micsoda nő ez a férfi
Cserháti Zsuzsa - Mennyit ér egy nő?
Hungária - Csókkirály
Petőfi Popszínpad, 8.rész
Örökzöldek a Józsefvárosból Szenes Iván Emlékkoncert, 2012.11.30-i adás
Önök kérték!, 2026.03.11-i adás
Önök kérték!, 2026.03.10-i adás
Önök kérték!, 2026.03.09-i adás
Jó ebédhez szól a nóta, 2026.03.08-i adás
MÜPART 2025, Snétberger Ferenc: Movements
Önök kérték!, 2026.03.06-i adás
Önök kérték!, 2026.03.05-i adás
Örökzöldek a Józsefvárosból Szenes Iván Emlékkoncert, 2012.11.23-i adás
Önök kérték!, 2026.03.04-i adás
Nagy Adri – Szinglik éjszakája
Hungária – Csavard fel a szőnyeget
Önök kérték!, 2026.03.03-i adás
Petőfi Popszínpad, 7.rész - BALÁZS FECÓ
MÜPART 2024, Feledi Project: Kozmikus konfliktus / Teremtett világ / Missa Duodecima
Önök kérték!, 2026.03.02-i adás
Jó ebédhez szól a nóta, 2026.03.01-i adás
MÜPART 2023, Dianne Reeves
Önök kérték!, 2026.02.27-i adás
Petőfi Popszínpad, 6.rész
Petőfi Rockszínpad, 4.rész
Önök kérték!, 2026.02.26-i adás
Dolly Roll - Ábrándos szép napok
V Moto Rock - Moziklip
Önök kérték!, 2026.02.24-i adás
Vintage Dolls – A Ligetben | A DAL 2026 | 2. adás
Pál-Baláž Karmen és Patocska Olivér – Régi szép mesék | A DAL 2026 | 2. adás
DopeMan - MINDIG (TigrisésSárkány) | A DAL 2026 | 2. adás
Czakó Juli – UNI-UNIVERZUM | A DAL 2026 | 2. adás
MÜPART 2025, Szabad zene cimbalomra és tárogatóra
Önök kérték!, 2026.02.23-i adás
Jó ebédhez szól a nóta, 2026.02.22-i adás
Önök kérték!, 2026.02.20-i adás
Önök kérték!, 2026.02.19-i adás
Önök kérték!, 2026.02.18-i adás
Neoton - Holnap hajnalig
Komár László - Óh, csak a hajnal jönne már
United - Hajnalban még a nap is más
Jó ebédhez szól a nóta, 2026.02.15-i adás
Önök kérték!, 2026.02.17-i adás
MÜPART 2022, Székesfehérvári Balett Színház: Parádé
Önök kérték!, 2026.02.16-i adás
Önök kérték!, 2026.02.13-i adás
Önök kérték!, 2026.02.12-i adás
Önök kérték!, 2026.02.11-i adás
Zámbó Jimmy – Szemeddel látsz, Szíveddel érzel
Kökény Attila – Nincs semmi másom
Máté Péter – Egy darabot a szívemből
Önök kérték!, 2026.02.10-i adás
Petőfi Zenei Díj 2026 - Életmű gála
Önök kérték!, 2026.02.09-i adás
Jó ebédhez szól a nóta, 2026.02.08-i adás
Örökzöldek a Józsefvárosból Szenes Iván Emlékkoncert, 2012.11.16-i adás
Önök kérték!, 2026.02.06-i adás
Petőfi Popszínpad, 5.rész
Önök kérték!, 2026.02.05-i adás
Önök kérték!, 2026.02.04-i adás
Tunyogi Orsi: Ha lemegy a nap
Omega: Régi csibészek
Apostol: A legtöbb ember ott hibázza el
Önök kérték!, 2026.02.03-i adás
Önök kérték!, 2026.02.02-i adás
Kommentek