élő

Ízőrzők Mezőszentgyörgy

26 perc

Mezőszentgyörgy Fejér vármegyében, a Balaton és a 7-es főút közelében fekszik. Nevét Sárkányölő Szent Györgyről kapta.
Késő barokk református temploma műemlék, nem csak az épület, de a berendezés is 1795-ből való.
Eötvös Károly hajdani lakóházában ma könyvtár működik, emlékezve arra, hogy 1949-ben itt nyílt meg az ország első népkönyvtára, egyben otthont adnak az ügyvéd, író és politikus személyét bemutató kiállításnak is.
Mezőszentgyörgyön több mint húsz éves hagyománya van a néptáncoktatásnak. Jelenleg a Mezőszentgyörgyi Ifjúsági és Táncegyesületen belül készülnek fel a fiatalok a helyi rendezvényekre, de a környéken, számos helyen sikerrel szerepeltek már helyi, és más tájegységek néptáncaival.
A község központjában látogatható a Tájház, ahol a régi Mezőszentgyörgyiek életmódjával ismerkedhetünk meg.
Mezőszentgyörgyön a következő ételek készültek az Ízőrzők asztalára: fokhagymás reszelt leves hagymás gombóccal, töltött tyúk húsos töltelékkel, káposztás nokedlivel, meggyes kukoricaprósza, Mezőszentgyörgy egytálétele és az ostoros kalács.

Ajánló

U19-es labdarúgó Európa bajnoki-selejtező, Magyarország - Feröer mérkőzés

U19-es labdarúgó Európa bajnoki-selejtező, Magyarország - Feröer mérkőzés

Simple Liga, FTC-Telekom - Puskás Akadémia FC mérkőzés

U19-es labdarúgó Európa bajnoki-selejtező, Magyarország - Feröer mérkőzés

Simple Liga, FTC-Telekom - Puskás Akadémia FC mérkőzés

Summa, 2025.11.15-i adás

A Larkin család - II. évad, 4. rész

Vízipók-Csodapók II. sorozat, Életmentés

A nevek dala

Agytorna, 2025.11.14-i adás

Kárpáti Krónika, 2025.11.15-i adás

Pumukli legújabb kalandjai - I. évad, Pumukli a csomagban

Női labdarúgó magazin, 22. rész

Koronás sas 3. évad, 346. rész

Ízőrzők - Takarékos konyha, 20. rész

A Larkin család - II. évad, 4. rész

Bor, mámor, szerelem, 31. rész

Theodosia - 2. évad, Elég a sajtóból

Horgász Oszkár bácsi meséi, A szák

Amit csak a madár lát, 2. rész

Pocoyo - 5. évad, Ragadós kacagás

Pocoyo - 5. évad, A Pato baba

Sütemények bolygója, Nina Métayer

Kastélykörút, Szirmay-Waldbott-kastély-Tolcsva

A kiválasztottak - V.évad, 5. rész

Expedíciók Steve Backshall-lel - II. évad, Soccorro - Cápasziget

Theodosia - 2. évad, A sötétségbe

A nevek dala

MÜPART 2023, Echoes of Ellington

Csak egy este - Gregory Porter a Royal Albert Hall színpadán

Futsal magazin, 26. rész

Bor, mámor, szerelem, 32. rész

Az ókori Egyiptom krónikája, Az életadó Nílus

U21-es labdarúgó válogatott felkészülési mérkőzés, Magyarország - Feröer mérkőzés

U21-es labdarúgó válogatott felkészülési mérkőzés, Magyarország - Feröer mérkőzés

U21-es labdarúgó válogatott felkészülési mérkőzés, Magyarország - Feröer mérkőzés

Agytorna, 2025.11.13-i adás

A nevek dala

Nagy kontinentális vasúti utazások - II. évad, 2. rész

Nagy kontinentális vasúti utazások - II. évad, 3. rész

Szép hazánk, Magyarország!, Hidak

Napos Oldal, 23. rész

U19-es labdarúgó Európa bajnoki-selejtező, Bulgária - Magyarország mérkőzés

U19-es labdarúgó Európa bajnoki-selejtező, Bulgária - Magyarország mérkőzés

U19-es labdarúgó Európa bajnoki-selejtező, Bulgária - Magyarország mérkőzés

Agytorna, 2025.11.12-i adás

Napos Oldal, 23. rész

Az újító József nádor, Kertépítő szenvedélye

Az újító József nádor, A felsőfokú műszaki oktatás megteremtője

Koronás sas 3. évad, 345. rész

Ízőrzők - Takarékos konyha, 19. rész

Kik vagyunk? – Mi, magyarok, Csík Mónika

Bagi-Nacsa Orfeuma, 2025.11.13-i adás

Szellem a palackból..., Társasjátékgyűjtők

Székelyföldi legendárium, Aranycsikó

Székelyföldi legendárium, Fertő-tó megmentése

Bob, a mester 20. évad, Tégla és malter

Apollo és a csodabogarak, Faragatlanság

Apollo és a csodabogarak, Hélium álmatlan éjszakái

Bor, mámor, szerelem, 30. rész

Apollo és a csodabogarak, A bál

Pocoyo - 5. évad, Pocoyo bajusza

Pocoyo - 5. évad, Most én jövök

Idősebbek is elkezdhetik – Teletorna, 71. rész - Mikó István

Ízes Itália, Puglia - Salento

Horgász Oszkár bácsi meséi, A bedobás

Horgász Oszkár bácsi meséi, A horgászfelszerelés

A Mediciek hatalma - Lorenzo, a tündöklő II. évad, A Szentszék

Vízipók-Csodapók II. sorozat, Katicáék csemegéje

Agytorna, 2025.11.11-i adás

A megoldás

Utazás egy bajnok elméjébe

Pocoyo - 5. évad, Elly tánca

Pocoyo - 5. évad, Rákocska

Pocoyo - 5. évad, Szerepcsere

Pocoyo - 5. évad, Hangya pajtások

Helen sulija, Hadd szóljon a zene!

A Mediciek hatalma - Lorenzo, a tündöklő II. évad, A Szentszék

Bor, mámor, szerelem, 28. rész

Pocoyo - 5. évad, A ping pong király

Pocoyo - 5. évad, Pato testrészei

Helen sulija, Piknik pánik

Helen sulija, Kincsvadászat

Vízipók-Csodapók II. sorozat, A kandicsrák kincsei

Vízipók-Csodapók II. sorozat, Úszik a csigaház

Idősebbek is elkezdhetik – Teletorna, 70. rész - Mikó István

Az újító József nádor, A Margit-sziget fejlesztése

Ízes Itália, Puglia - Bari megye

Nagy kontinentális vasúti utazások - II. évad, 1. rész

Koronás sas 3. évad, 344. rész

Vízipók-Csodapók II. sorozat, Csaláncsípés

Szenes Iván emlékkoncert 2017., II. rész

Bob, a mester 20. évad, Kempingezés

Bor, mámor, szerelem, 29. rész

Apollo és a csodabogarak, A csillagok alatt

Apollo és a csodabogarak, Mickey professzor

Apollo és a csodabogarak, Wendy átváltozása

Apollo és a csodabogarak, A kalandor

Labdarúgó Eb-pótselejtező, Norvégia - Magyarország labdarúgó mérkőzés

Labdarúgó Eb-pótselejtező, Norvégia - Magyarország labdarúgó mérkőzés

Ízes Itália, Puglia - A trullók földjén

Töf-Töf elefánt I. sorozat, 3. rész Bilinülő Bömbölő

Theodosia - 2. évad, Friss hús

Theodosia - 2. évad, Varázslatos emlékek

Agytorna, 2025.11.10-i adás

Ízőrzők - Takarékos konyha, 18. rész

Ízőrzők - Takarékos konyha, 17. rész

Ízőrzők - Takarékos konyha, 16. rész

Koronás sas 3. évad, 343. rész

Nagy kontinentális vasúti utazások - I. évad, 5. rész

Ízes Itália, Puglia - Gargano

Idősebbek is elkezdhetik – Teletorna, 69. rész - Mikó István

Bor, mámor, szerelem, 27. rész

Kivirágzik az égi fa ága - Radnóti Miklós halálának 80. évfordulójára

Szomszédok, Szomszédok 122.