élő

CINTÁNYÉROS CUDAR VILÁG – Oszvald Marika jubileumi gála

73 perc

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznőt, operetténekest, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját – aki kétségtelen, hogy a színházat és az operettet kedvelő publikum egyik nagy kedvence - Oszvald Marikát az elmúlt ötven év sziporkázó pályafutása elismeréseként gálával köszöntötte a Budapesti Operettszínház társulata. Talentumára már kezdő előadóként felfigyeltek, a róla megjelenő egyik első kritika így szólt: „Színpadra született eleven tehetség”. Így nem csoda, hogy szépen szárnyaló karrierje során az operettirodalom legtöbb jelentős szerepét megformálhatta. Nem csak a hazai közönség zárta a szívébe, játszott többek között az USA-ban, Izraelben, Ausztráliában és Japánban is. Az örökifjú művésznő kollégái közreműködésével egy fergeteges előadással kedveskedik a nagyérdemű számára, mely különleges vigalmat szeretnénk megörökíteni és eljuttattatni a tévénézőkhöz is. A Budapesti Operettszínház miliője méltó otthon ad az ünnepi eseménynek. Közreműködik: Csere László, Dolhai Attila, Faragó András, Fischl Mónika, Kalocsai Zsuzsa, Kerényi Miklós Máté, Laki Péter, Lévai Enikő, Lukács Anita, Oszvald Marika, Peller Károly, Vadász Zsolt és Virágh József. Az est karmesterei: Makláry László, Pfeiffer Gyula és Rónai Pál.

Téma

koncert

Személy

oszvald marika

Műfaj

Zene

Ajánló

Jazz Akusztik, Barabás Lőrinc Quartet

Magyar Zene Háza, Háború van - Bereményi Géza és Másik János koncertje a Magyar Zene Házában

MÜPART 2023, Chris Potter és a Söndörgő

Szakcsi Jazzszínpad, Dresch Alternatív Quartet

Santana: Live in Mexico

Szakcsi Jazzszínpad, Szőke Szandra Quintet

Emlékkoncert a nemzeti gyásznapon – Közvetítés a Szent István-bazilikából

Ismerős Arcok koncert

Jazz Akusztik, Syrius Legacy

Orgonák éjszakája - CHRISTIAN SCHMITT, VINCENT DUBOIS ÉS A CONCERTO BUDAPEST KONCERTJE

Szakcsi Jazzszínpad, "Másképp..." Miklósa Erika és a Modern Art Orchestra hangversenye - Mr. J. G., Kunigunda áriája

Szakcsi Jazzszínpad, Roby Lakatos & Gypsy Jazz Band

Jazz Akusztik, Malek Andi Soulistic

Szakcsi Jazzszínpad, Guitar Madness

Szakcsi Jazzszínpad, Sárik Péter Trió X Beethoven - XIV. zongora szonáta -Adagio sostenuto

Jazz Akusztik, Gáspár Károly Trió

MÜPART 2022, László Attila: It’s Already That

Szakcsi Jazzszínpad, Lukács Miklós

Szakcsi Jazzszínpad, JAZZ-FUNK ALL STARS

Jazz Akusztik, SoLaTiMusic

Szakcsi Jazzszínpad, Válogatás - Barabás Lőrinc Quartet, D.A.S. Trió, Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint

Jazz Akusztik, Ferenczi György és a Rackajam

Szakcsi Jazzszínpad, Váczi Eszter és a Quartet

MÜPART 2023, SFJAZZ Collective: New Works Reflecting the Moment

Jazz Akusztik, Tóth Vera Quartet

Szakcsi Jazzszínpad, Válogatás - Balázs Elemér Group, Váczi Eszter és a Quartet

Jazz Akusztik, Török Ádám és a Mini

Szakcsi Jazzszínpad, Válogatás - Gáspár Károly Trió, Balázs Elemér Group

MÜPART 2023, Sarah McKenzie Group & Bolla Gábor

Jazz Akusztik, Kozma Orsi Quartet

Szakcsi Jazzszínpad, SZAKCSI JR. TRIÓ

Szakcsi Jazzszínpad, D.A.S. Trio 2. rész

Szakcsi Jazzszínpad, D.A.S. Trio 1. rész

Jazz Akusztik, Náray Erika: Ella 100

Szakcsi Jazzszínpad, Balázs Elemér group Akusztik

MÜPART 2023, Mariza

Szakcsi Jazzszínpad, Sárik Péter Trió X Beethoven - III. szimfónia - Marcia funebre

Szakcsi Jazzszínpad, Bágyi Balázs New Quartet és Pocsai Kriszta 2. rész

MÜPART 2023, Muzsikás 50

Jazz Akusztik, Nagy János Trió

Szakcsi Jazzszínpad, Bágyi Balázs New Quartet és Pocsai Kriszta 1. rész

MÜPART 2023, Cyrille Aimée

Jazz Akusztik, Borbély Műhely

Szakcsi Jazzszínpad, Szirtes Edina Quintet ft. Jammal 2. rész

Jazz Akusztik, D.A.S. Trió

Szakcsi Jazzszínpad, BJC BIG BAND

Szakcsi Jazzszínpad, Szirtes Edina Quintet ft. Jammal 1. rész

Müpart Classic, A tánc - A Pannon Filharmonikusok hangversenye

Szakcsi Jazzszínpad, OLÁH KÁLMÁN TRIÓ - ART BLAKEY TRIBUTE BAND

Kulisszák mögött - az A38 hajón, Sergő Sára

Szakcsi Jazzszínpad, 2025.06.15-i adás

Szakcsi Jazzszínpad, 2025.06.08-i adás

Kulisszák mögött - az A38 hajón, 4S Street vendég: Vikidál Gyula

Szakcsi Jazzszínpad, Budapest Ragtime Band-Borbély Műhely

Szakcsi Jazzszínpad, BORBÉLY MŰHELY - SZAKCSI JR.TRIÓ

Az örökzöld örökzöldek, Zalatnay Sarolta felvételei

A38 Archív, Budapest Voices

Önök kérték!, 2025.11.11-i adás

Illés – Az ész a fontos nem a haj

Demjén Ferenc – Nekem szűk a világ

Edda – Álmodtam egy világot

Az A38 hajó színpadán, Vintage Time Band

Élő népzene, 30 éves az erdélyi táncház - 1. rész

Élő népzene, Summerfest Nemzetközi Folklór Fesztivál - 2. rész

Kulisszák mögött - az A38 hajón, SUUNS

Önök kérték!, 2025.11.10-i adás

Házibuli, 2025.11.08-i adás

A38 Archív, The Necks

Jó ebédhez szól a nóta, 2025.11.09-i adás

A38 Eklektronika, Q-Cee

Az A38 hajó színpadán, Lucy Kruger & The Lost Boys

Akusztik, Diklam Tedik

Önök kérték!, 2025.11.07-i adás

Minden magyar - Minikoncert, Kerekes Band: Cpt. Space wolf - Ethno funk - Insomnia

Akusztik, Firkin

Kulisszák mögött - az A38 hajón, Cold Venus Revisited

Önök kérték!, 2025.11.06-i adás

Akusztik, Cymbal Rush

A38 Archív, Kortárs Maraton

Önök kérték!, 2025.11.05-i adás

Az örökzöld örökzöldek, Az Apostol, Generál és a Gemini együttes

Önök kérték!, 2025.11.03-i adás

Élő népzene, Szerényi Béla

Önök kérték!, 2025.11.04-i adás

Az A38 hajó színpadán, YeuX

Házibuli, 2025.11.01-i adás

Akusztik, Claudia Balla

Kulisszák mögött - az A38 hajón, Schubert NOW!

A38 Archív, Dresch Mihály - Lukács Miklós duó

Minden magyar - Minikoncert, Zséda: Másvilág - Mindhalálig mellettem

Minden magyar - Minikoncert, Török Ádám és a Mini: Kereszteslovag

Az év magyarnótája 2025 — Eredményhirdetés és nyereménysorsolás a mátészalkai Dankó Klubból

Akusztik, Amaro Duho

Az A38 hajó színpadán, Zaekar

Önök kérték!, 2025.10.31-i adás

Minden magyar - Minikoncert, Barabás Lőrinc Quartet: 05 05 05 - I want

Akusztik, Ocho Macho

Önök kérték!, 2025.10.30-i adás

Kulisszák mögött - az A38 hajón, Doors Emlékzenekar

Akusztik, Pankastic!

A38 Archív, Roger Harvey és Caves

Az A38 hajó színpadán, GAB

Önök kérték!, 2025.10.29-i adás

Erzsébet – Délibábos Hortobágyon

Mágnás Miska – Csiribiri

Marica grófnő – Szép város Kolozsvár

Az örökzöld örökzöldek, Zerkovitz Béla szerzeményeiből - Hulló falevél

Önök kérték!, 2025.10.28-i adás

Minden magyar - Minikoncert, Solati Music: Chill with you - Paparapara

Élő népzene, Summerfest Nemzetközi Folklór Fesztivál - 1. rész

Önök kérték!, 2025.10.27-i adás

Akusztik, Zoltán Erika

Kulisszák mögött - az A38 hajón, Meztelen Diplomaták

A38 Archív, V.I.C. és The Adolescens

Jó ebédhez szól a nóta, 2025.10.26-i adás

Akusztik, Tálas Áron Trió