2025.09.29.
80 perc
80 perc 2024
Egy igazán élvezetes tánc-show, melynek fő eleme a szenvedély, és mindez magával ragadó muzsikával fűszerezve. Astor Piazzolla művei meghódították a nagyvilágot, életművével a tangót és a bandoneónt is a komolyzene részévé tette. A kettősség, amely általa forrt egybe már gyermekkorától kezdve jelen volt életében, hiszen az Édesapjától kapott bandoneón mellett Wilda Bélától tanult klasszikus műfajban zongorázni A Margitszigeti Színház nagyszabású estjén az argentin zeneszerző több száz műve közül legnépszerűbb melódiái csendültek fel. Az érzékiséggel fűtött, fergeteges koreográfiákat Valc Szabolcs álmodta színpadra. Az energikus és érzéki dalok lendülete erőteljesen lelkesítette a pódiumra érkezőket, a sztárvendégekkel tarkított estén Baranya Dávid, Bődi Dénes, Csobot Adél, Hegyes Bertalan, Mikes Anna, Andrea Silvestri, Stana Alexandra, Suti András, Szabó Ábel, Szőke Zsuzsanna, Tóth Katica és Váradi Martina látványos táncmozdulataiban gyönyörködhetett a közönség. A „tangókirály” halhatatlan dallamai a Danubia Zenekar által keltek életre, közreműködött: Kéméndi Tamás (tangóharmonika), Schwartz Zoltán (hegedű) és Devich Gergely (cselló). A felejthetetlen tánckoncert karmestere: Hámori Máté.
2025.09.29.
Megnézem később
Ajánló
TANGO WITH THE STARS! – Astor Piazzolla szimfonikus táncshow
Agytorna, 2025.11.11-i adás
A megoldás
Utazás egy bajnok elméjébe
Helen sulija, Hadd szóljon a zene!
A Mediciek hatalma - Lorenzo, a tündöklő II. évad, A Szentszék
Pocoyo - 5. évad, A ping pong király
Pocoyo - 5. évad, Pato testrészei
Helen sulija, Piknik pánik
Helen sulija, Kincsvadászat
Vízipók-Csodapók II. sorozat, A kandicsrák kincsei
Vízipók-Csodapók II. sorozat, Úszik a csigaház
Vízipók-Csodapók II. sorozat, Csaláncsípés
Bob, a mester 20. évad, Kempingezés
Apollo és a csodabogarak, Wendy átváltozása
Apollo és a csodabogarak, A kalandor
Töf-Töf elefánt I. sorozat, 3. rész Bilinülő Bömbölő
Theodosia - 2. évad, Friss hús
Theodosia - 2. évad, Varázslatos emlékek
Agytorna, 2025.11.10-i adás
Ízőrzők - Takarékos konyha, 17. rész
Ízőrzők - Takarékos konyha, 16. rész
A Mediciek hatalma - Lorenzo, a tündöklő II. évad, A Szentszék
Koronás sas 3. évad, 343. rész
Nagy kontinentális vasúti utazások - I. évad, 5. rész
Ízes Itália, Puglia - Gargano
Idősebbek is elkezdhetik – Teletorna, 69. rész - Mikó István
Bor, mámor, szerelem, 27. rész
Kivirágzik az égi fa ága - Radnóti Miklós halálának 80. évfordulójára
Szomszédok, Szomszédok 122.
Csillagok esti mesefényben, Benedek Elek: Az aranypálca
Most a Buday!, Magyarszombatfa
Koronás sas 3. évad, 342. rész
A Larkin család - II. évad, 3. rész
Ízes Itália, Toszkána szívében
Jövünk!, 23. rész
Idősebbek is elkezdhetik – Teletorna, 68. rész - Mikó István
Európa, 17. rész
Bor, mámor, szerelem, 26. rész
Agytorna, 2025.11.07-i adás
Expedíciók Steve Backshall-lel - II. évad, Gabon - Dzsungelparadicsom
Női labdarúgó magazin, 21. rész
A rózsák királynője
Itália rejtett kincsei, Anagni, a pápák városa
Legfőbb dísze a nemzetnek - A magyar nyelv, A magyar jelnyelv
Világraszóló győzelmeink, Weisz Richárd – birkózás-nehézsúly – London, 1908.
Ízőrzők, Kállósemjén
Kárpáti Krónika, 2025.11.08-i adás
Gasztroangyal - Eszik, iszik, sosem alszik..., Tavasz jelnyelven
Örvényben, Már nem menekülök
Kastélykörút, Sándor-Metternich-kastély - Bajna
Lélekhangok, Balkáni népzene II.
Hagyaték, Akik kerékre ültették a világot - Az autózás magyar úttörői
Futsal magazin, 25. rész
Bor, mámor, szerelem, 25. rész
DRESCH – Három zenekar, egy életmű
Agytorna, 2025.11.06-i adás
Alexandre Dumas – Szomor György – Pozsgai Zsolt: Monte Cristo grófja
Alexandre Dumas – Szomor György – Pozsgai Zsolt: Monte Cristo grófja
Expedíciók Steve Backshall-lel - II. évad, Kirgizisztán - Hegyi szellem
A kiválasztottak - V.évad, 4. rész
Nyugtalan vér
A legpompásabb emberi elme
Skanzen örökség filmek, Akiket a háló megfogott – Hagyományos kisszerszámos halászat a Duna magyarországi alsó szakaszán
Sütemények bolygója, Nicolas Multon
Amit csak a madár lát, 1. rész
Bor, mámor, szerelem, 24. rész
Agytorna, 2025.11.05-i adás
A Larkin család - II. évad, 3. rész
Ízőrzők - Takarékos konyha, 15. rész
Koronás sas 3. évad, 341. rész
Nagy kontinentális vasúti utazások - I. évad, 4. rész
Ízes Itália, Toszkána - Maremma és az Orcia-völgy
Idősebbek is elkezdhetik – Teletorna, 67. rész - Miller Zoltán
Bor, mámor, szerelem, 23. rész
Szellem a palackból..., Balogh László zászlógyűjteménye
Fábry, 2025.11.06-i adás
Agytorna, 2025.11.04-i adás
Ízőrzők - Takarékos konyha, 14. rész
Ízőrzők - Takarékos konyha, 13. rész
Herman Ottó 100 - MME 40, avagy a természetvédelem hajnala
Kik vagyunk? – Mi, magyarok, Hajnal Jenő
Koronás sas 3. évad, 340. rész
H2O: Egy vízcsepp elég - III. évad, Randevú a végzettel
Nagy kontinentális vasúti utazások - I. évad, 3. rész
Ízes Itália, Toszkána - A hegyekben
Idősebbek is elkezdhetik – Teletorna, 66. rész - Miller Zoltán
Bor, mámor, szerelem, 22. rész
Agytorna, 2025.11.03-i adás
MÜPA 2023, Mesterek és tanítványok
Mesterségem címere
Kopók, 2. rész
Krausz Ferenc - Az elektronok nyomában
Szenes Iván emlékkoncert 2017., I. rész
Koronás sas 3. évad, 339. rész
Nagy kontinentális vasúti utazások - I. évad, 2. rész
Ízes Itália, Toszkána - A tengerpart
Idősebbek is elkezdhetik – Teletorna, 65. rész - Miller Zoltán
Idősebbek is elkezdhetik – Teletorna, 64. rész - Miller Zoltán
Szép hazánk, Magyarország!, Tűz és fények játéka
Idősebbek is elkezdhetik – Teletorna, 63. rész - Miller Zoltán
UEFA Európa Liga és Konferencia-liga magazin, 19. rész
Bor, mámor, szerelem, 21. rész
Halálügyész
Négy nap - Kádár János árulása
Simple Liga, MTK Budapest - FTC-Telekom mérkőzés
Az örökzöld örökzöldek, Az Apostol, Generál és a Gemini együttes
Koronás sas 3. évad, 337. rész
Most a Buday!, Monostori erőd
Ízőrzők - Takarékos konyha, 12. rész
A misszió
Ízes Itália, Piemont - A Langhe
Nagy kontinentális vasúti utazások - I. évad, 1. rész
Koronás sas 3. évad, 338. rész
Kézilabda-válogatott felkészülési mérkőzés, Ausztria - Magyarország férfi mérkőzés
Kommentek