×
Nemzeti Vágta

Hétvégén elővágtákkal kezdődik a 14. Nemzeti Vágta

A magyarság határokon átívelő, nemzeti lovasünnepe június 19-én az elővágtákkal indul. A program versenyigazgatója, Szotyori Nagy Kristóf az M1 aktuális csatorna Ma Reggel című műsorában ismertette az idei menetrendet a közmédia nézőivel.
 

„A Nemzeti Vágta semmihez nem hasonlítható sport- és kulturális esemény, ami összefogja a magyarságot határainkon innen és túl. A helyszín ezúttal is Budapest impozáns helyszíne, a Hősök tere lesz, ahol a különböző települések lovasai versenybe szállnak majd és éltetik, ünneplik a hagyományt” – hangsúlyozta a Magyar Vágta programsorozat célját Szotyori Nagy Kristóf az M1 aktuális csatorna Ma Reggel című műsorában. A nagy érdeklődésre számot tartó verseny az elővágtákkal kezdődik, ezeken dől el, hogy kik azok a szerencsések, akik a főhelyszínen mérhetik össze tudásukat a többi lovassal.

„Terveink szerint 15 elővágtát rendezünk, amelyek közül négyet határon túli helyszínen valósítunk meg. A kvalifikciók után a legrátermettebb lovasok versenyezhetnek majd az október 2-3. között megrendezendő Vágtán. Ide nem csak a felnőtteket, a gyerekeket is várjuk, hiszen idén is lesz pónilovas verseny a kishuszároknak” – tette hozzá a versenyigazgató.

Az idei évben változás lesz az indulók számában: a felnőtt korosztályban összesen 60 település lovasai versengenek majd egymással, a kishuszároknál pedig 18 induló helyett 25-öt fogad a rendezvény. 2021-ben pedig ismét nézőközönség előtt valósulhat meg a Nemzeti Vágta. További részletek a Ma Reggel idézett adásában tekinthetők meg.

Nemzeti Vágta élő közvetítés 2021. október 3-án a Duna Televízión!

Borítókép: Budapest, 2020. október 10. A későbbi második helyezett Zboray Viktória, Abony versenyzője (elöl) Marokkó nevű lovával és a későbbi győztes Petrik Tamás, Csemő versenyzője (balról) Korax Roven Zsonglőr nevű lovával az első előfutamban a 13. Nemzeti Vágtán a Hősök terén 2020. október 10-én. MTI/Máthé Zoltán

További olvasnivalók