Nemzeti Vágta

Ördög Alen ismét a Nemzeti Vágta döntőjében

Megrendezték a II. Érdi Vágtát, a Nemzeti Vágta idei negyedik előfutamát. A simonpusztai rendezvényen számos résztvevő gyűlt össze, hogy biztassa a versenyzőket.

A felnőtt versenyt Porva lovasa, Ördög Alen nyerte Ricardó nyergében, így ő már biztosan ott lesz a végső finálén. Emellett megméretteti magát októberben Érd versenyzője, Szőke Tamás, Csemő lovasa Petrik Tamás Korax Roven Zsonglőr nyergében, valamint Baján Benita Felsőpakonyról is jelen lesz.

A Kishuszárok versenyzői között is szoros küzdelem zajlott, a döntőbe végül Csetény versenyzője, Vörös Tamara jutott be Nárcisz nyergében, illetve Kalocsa versenyzője, Veszelovszki Réka kvalifikálta magát sikeresen.

A futamok közti szórakozásért számos kulturális program felelt. Az Operett Színház gálája és az Egri Csillagok családi musicalének részletei színesítették a napot, zárásként pedig az érdeklődők megtekinthették a Magyar Nemzeti Történelmi Jelképei című zenés családi musical összeállítást.

Forrás.

További olvasnivalók