A Megafilm Service és az MTVA koprodukciójaként, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült nyolcrészes Tündérkert sorozat alapjául szolgáló azonos című Móricz-mű izgalmas történetét méltatta Parti Nóra a Család-barátban, kiemelve az egyéni sorsokat, amelyeknek történései átszövik és mozgatják az eseményeket.
A színésznő sorozatbeli karakteréről is mesélt. Imreffyné egy szenvedélyes, ám magánéletében elhanyagolt nő, aki vágyik a szerelemre. A maga területén irányító személyiség, hiszen egy nagy gazdaságot vezet, ám férjével nincs túl jó viszonyban, ami miatt máshol keresi a boldogságot. „Az általam megformált szereplő bizonyos tulajdonságai közel állnak hozzám, hiszen én is irányítom a saját életemet, ugyanakkor az távol áll tőlem, hogy boldogtalan kapcsolatban éljek. Napjainkban biztosan kilépnék egy ilyen helyzetből, de abban a korban ezt nem lehetett megtenni” – mondta a színésznő. A teljes beszélgetés újranézhető a Család-barát Médiaklikk-oldalán.
A Tündérkert sorozat hatodik epizódja pénteken 21 órakor kezdődik a Dunán. Előtte 20:50-től Tündérkert pillanatok címmel láthatnak színészekkel és alkotókkal készített interjúkat és tudhatnak meg tőlük kulisszatitkokat a forgatásról. Az eddigi részek újranézhetők a sorozat Médiaklikk-oldalán.
Tündérkert – a következő epizód pénteken 21 órakor a Dunán.
Család-barát, a mindennapjaink része – hétköznaponként 9:35-től a Dunán.