
A Tündérkertben Bethlen Gábort alakító Bokor Barna színművész szerint már Móricz Zsigmondnál eldőlt, milyen fő jellemvonásokkal bír majd a sorozatban megjelenő Bethlen, ezen kicsit még módosított a forgatókönyv. „Él egy történelmi emlékezet arról, hogy milyen volt Bethlen Gábor. A sorozatban nem egy kétdimenziós, történelem tankönyvből kiragadott figurát látunk, hanem egy embert, akinek gondjai, problémái vannak, és minden jó szándéka dacára keveredik konfliktusba olyan emberekkel, akikkel nem kellene. Mindez sok feszültséget okoz” – mondta a Család-barát vendégeként a színművész a 20. század meghatározó magyar nagyregényéből, Móricz Zsigmond Erdély-trilógiájának első kötetéből, a Tündérkertből készült sorozatban megformált hőséről.

A történetben Báthory Gáborhoz fűződő kapcsolatát egyfajta apai mentorszerepnek jellemezte. A fiatal erdélyi fejedelmet alakító Katona Péter Dániel alaposan felkészült karakteréből. „Sok utánajárást igényelt, bár történelemórán tanultam róla, de a szerephez ez nem volt elegendő. Elolvastam a Móricz-művet és A rossz hírű Báthoryak könyvet is. Ezek nem adják meg Báthory Gábor karakterét, de sok mindenre lehet következtetni belőlük” – részletezte Katona Péter Dániel a Család-barát stúdiójában, kiemelve, hogy fontosnak tartja egy alakítás hitelessége szempontjából, hogy saját magából is építkezzen egy színész.
Felidézték forgatási élményeiket is. Bokor Barna úgy fogalmazott: már akkor hiányzott a munka, miközben dolgoztak. „Komoly elvonási tüneteink voltak, ha pár napig nem dolgoztunk, irigykedtünk azokra, akik igen”. Bokor Barna méltatta a produkcióban dolgozó számos szakember, kolléga munkáját, és köszönetet mondott azért, hogy rajta keresztül is megelevenedhet a történet. A teljes beszélgetés a műsor Médiaklikk-oldalán nézhető újra.
A Megafilm Service és az MTVA koprodukciójaként, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült nyolcrészes Tündérkert sorozat harmadik epizódját pénteken 21 órától nézhetik meg a Dunán. Előtte 20:50-től Tündérkert pillanatok címmel láthatnak színészekkel és alkotókkal készített interjúkat és tudhatnak meg tőlük kulisszatitkokat a forgatásról. Az eddigi részek újranézhetők Tündérkert Médiaklikk-oldalán.
Család-barát, a mindennapjaink része – hétköznaponként 9:35-től a Dunán.
Tündérkert – péntekenként 21 órakor a Dunán.