Monda és történelem XIII. rész - Mátyást királlyá választják

Luxemburgi Zsigmond halála után újfent örökösödési interregnum alakult ki az országban. A Cilleiek, III. Frigyes, Pogyebrád György, a Hunyadiak versengtek és hadakoztak a trónért, váltakozó sikerekkel. Aki átlátta, és így hamarosan át is vette az események irányítását, az Hunyadi Mátyás volt.

Monda és történelem XII. rész - Kemény Simon

Luxemburgi Zsigmond nikápolyi szereplése 1396-ban a vereség tanulságain túl azt is egyértelművé tette, hogy jön, itt van a török Európa kapuinál. A nagyhatalmak letudták ezt egy-egy különbékével, jobban érdekelte őket a versenyfutás az atlanti térség erőforrásaiért. Tevőlegesen a római pápa és Hunyadi volt az, aki felmérte a veszélyt, és igyekezett kiaknázni azt az ajándékba kapott energiát keletről, amit Timur Lenk az ankarai győzelmével idézett elő a szultán udvarában, illetve Európában: összefogással a török legyőzhető.

Monda és történelem XI. rész - Jankula

II. Lajos halálával az Anjou-ház tagjai elveszítették a Magyar Királyságot. A tehetőssé vált Európában a hazai bárók is politikai ligákba tömörültek kijelölt utódaik trónra emeléséért. Mindez azért fontos, mert érthetővé teszi Luxemburgi Zsigmond uralkodásának jellemzőit: feleségül vette II. Lajos lányát. A kiegyezett ligákkal szemben megerősítette a szabad királyi városok számát, udvartartásában rangokat és pozíciókat adott köznemeseknek. Ez a korban felemelkedő köznemes, Hunyadi János történetének kerete is, belőle később országbíró, fiából, Mátyásból pedig Magyarország királya lett.

Monda és történelem X. rész - Szent László utolsó győzelme

Szent László nem Géza fejedelem unokája volt, hanem Vazulé. 1077-ben, amikor felkenték az ország királyának, még élt elődje, Salamon. Az érvényben lévő örökösödési szabályrendszer szerint ez az állapot nem volt legitim. Az uralkodót ez – cselekedeteiből ítélve – arra sarkallta, hogy jó királya legyen népének, lovagias erények szerint is, hiszen erre kényszerítette a felerősödő besenyő támadás veszélye keletről, csakúgy, mint a Német-római Császárság területhódító politikája. Megvédte és gyarapította országát, a keresztény Rómát és a franciaországi Cluny apátságából kiinduló mozgalmat favorizálta. Népe megőrizte emlékezetében.

Monda és történelem IX. rész - Korona és kard

A korona és a kard a magyar történelemben az Árpád-ház uralkodói sorának változását jelöli. Szent István halálát követően az országban a megvakított Vazul fiai is a trón várományosai közé kerültek, leggyakrabban a Német-római Császárság kegyeltjeivel hadakozva, váltakozó szerencsével. Ebben az időszakban már a feudális államszervezettel bíró dinasztiák, lovagi seregek, vazallusi hadak mérkőztek egymással, ám a mondák ideje még nem járt le.

Monda és történelem VIII. rész - Zotmund

Szent István életének utolsó évtizedében elveszítette fiát, az ország trónörökösét. Az utódlás kérdése így felkínált több lehetséges alternatívát, amelyre persze a környező államalakulatok, dinasztiák vezetői, hazai főurak, politikai csoportosulások is lehetőségként tekintettek. Nincs királyi út – Zotmund mondájának végső soron ez is az eredete.

Monda és történelem VII. rész - Vértes

Szent István halálát követően hamarosan bebizonyosodott, hogy a Kárpát-medence geopolitikailag meglehetősen szeles hely. Szövetségi kapcsolataink a Német-római Birodalommal megváltoztak, annak hatalma megerősödött Európában a dinasztikus változásoknak köszönhetően – sommásan ezzel magyarázható, hogy 1051-ben hadjáratot indítottak Magyarország ellen. A főcsapás iránya kettőzött volt, az Őrség és a Felvidék útvonalát érintette. A német lovagi harcmodort sztyeppei stratégiával és egy kis magyaros leleményességgel őseink szerencsésen semlegesítették. A monda szerint ez lett egyben a névadója Dunántúli-középhegységünk egyik részegységének, a Vértesnek.

Monda és történelem VI. rész - Istvánt királlyá koronázzák

Apja halálát követően Szent István a Német-római Császárság segédletével tovább építette a latin kereszténység felvételét. Apja beházasította a császári dinasztiába, mégsem tőlük vagy a bizánciaktól, hanem a világi hatalmat nem képviselő római pápától kért koronát országának, személyének. Ez a vonal, amelyet sikeresen átlépett, visszafordíthatatlanná és végérvényessé tette azt, hogy a törzsi világnak leáldozott.

Monda és történelem V. rész - Botond

Augsburg kiérlelte a kötelező érvényű választás szükségességét a Kárpát-medencét birtokló magyarok számára. A korábbi Bizánc vagy Róma elodázhatatlan döntéssé sűrűsödött, Bizánc a 955-ös vereség után megtagadta az adófizetést a magyarok felé. Hadjáratot hirdettek ellenük, ennek a lenyomata a Botond-monda. A másik oldalon viszont azoktól a latin vallási-politikai erőktől lehetett kérni a bebocsátást, akik már kiismerték harcmodorunkat, természetünket. Géza fejedelem és Taksony hozta meg a döntést, az ország szellemi központjának áthelyezését ennek tudhatjuk be.

Monda és történelem IV. rész - Lehel kürtje

A történelem és annak tényeit megköltő, múltját formába öntő monda viszonyára a Lehel kürtje magyar história az egyik legsikerültebb példázat. A magyar történelemben korszakhatárhoz érkeztünk, s a benne részt vevők is felismerték ezt, ezért próbálták lelkiekben feloldani azt, hogy a körülöttünk lévő államalakulatok megerősödtek, amit csak hasonló szerveződésű államformával leszünk képesek balanszírozni. Jellemzője a fordulat itthoni kezelésének, hogy a hadjárat életben maradt vezetőit arra kényszerítették, hogy „énekmondók” legyenek: járják végig házról házra, sátorról sátorra a hazai településeket, honfitársaikat, regéljék el, beszéljék ki, tegyék közbeszéddé, közkinccsé a történteket.