A második világháború után a budapesti bárokban, illetve lokálokban jószerivel még a harmincas évek kedvelt műfaja, a swing dallamai szóltak. Mindeközben azonban a jazz központjában, New Yorkban már javában zajlott a bebop-forradalom. A jóval lazább, elsősorban tánczenei funkciókkal bíró swinggel szemben a bebop a világháborús Amerika nagyvárosainak fájdalmasabb hétköznapjait keltette életre. Zenei, esztétikai és morális értelemben a bebop szembement az addigi műfajokkal, vagyis nyugodtan állíthatjuk, hogy minden szempontból új korszakot hozott a jazz nemzetközi történetében. A szaxofonos Charlie Parker, a zongorista Thelonious Monk / telóniusz monk / és a trombitás Dizzy Gillespie kezei alatt, New York-i jam sessionök / dzsem szesön / alatt kristályosodott ki az új stílus, melyet a zenei szlengből vett hangfestő szó alapján neveztek el bebopnak.