A magyar jazz rádiója

A Dal 2025: Gájer Bálint szerint a swing a dalok sokszínűségét tudja megmutatni

Szombaton kialakult A Dal 2025 elődöntős mezőnye. A közmédia dalválasztójának folytatásában a válogatókból továbbjutott 16 produkció az eredetitől eltérő zenei műfajban hangzik el. A fellépőket az áthangszerelés során hazánk könnyűzenei kiválóságai segítik, köztük a swing átiratokban közreműködő Gájer Bálint.
 

A Dal 2025 elődöntős mezőnye négy produkcióval egészült ki, melyek a rendhagyó március 16-i, vasárnapi és a 22-i adásban, áthangszerelt formában versenyeznek tovább a döntőbe jutásért. A munkában hazánk elismert előadóművészei, zenészei segítik a fellépőket, Keresztes Ildikó, Harcsa Veronika, Palya Bea, Karácsony János, Szarka Tamás és Pribojszki Mátyás mellett Gájer Bálint, a swing’n pop műfaj magyar helytartójaként ismert énekes is.

A swing’n pop műfaj meghonosítója A Dal 2025 szakmai segítőjeként három elődöntős versenydal áthangszerelésében nyújt támogatást. Az első elődöntőből a nézők és a zsűri pontjai alapján négy dal jut tovább. A közönség ötödik zsűritagként pontozhat minden produkció alatt SMS-ben. Az összesítés során az öt legkevesebb összpontszámmal rendelkező versenydal közül egyet megment a zsűri. A döntőben nyolc produkció hangzik el a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának kíséretével. A tét a „Magyarország dala” cím, valamint lemez- és klipkészítés a közmédia felajánlásából.

A szakmai munkáról Gájer Bálint az M5 kulturális csatorna Librettó című műsorának vendégeként árult el részleteket. „A swing színes műfaj, képes egy dal szentimentális oldalát megmutatni, ugyanakkor beleférnek rock and rollos elemek is. Fontos azonban, hogy az eredeti énektémához is igazodni kell, figyelve arra, hogy ritmikailag mit bír el a szerzemény” – mondta, hozzátéve, saját koncertjein is előszeretettel játszik ismert slágereket swing átiratban.

A Dal 2025 – első elődöntő rendhagyó időpontban, március 16-án vasárnap 19:35-től a Dunán.

Borítókép: forrás: gajerbalint.hu