Jó pihenést: Pindroch Csaba
Pindroch Csabának az országos ismertséget 2002-ben a Valami Amerika című film hozta meg, melyben a főszereplő fivérek egyikét alakította Szabó Győző és Hujber Ferenc partnereként. Ma már el sem tudjuk képzelni, hogy eredetileg nem ő, hanem valaki más játszotta volna a fiatal filmrendező, Tamás szerepét, pedig így történt. A Jászai Mari-díjas színművész erről is mesélt Jó pihenést című műsorunkban Nádas György szerkesztő-műsorvezetőnek, de azt is megtudhattuk, mennyire kötődik a szülővárosához, Salgótarjánhoz, milyen útravalót kapott a ferencesektől a középiskolában, milyenek voltak az egyetemi évei és miért gondolja úgy, hogy 3-4 évente váltani kell.
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.