élő

Három kívánság 1988.11.13-i adás

85 perc

Három kívánság! Dévényi Tibor gyerekeknek szóló műsora másfél évtizedig levelek százezreit fogadta és valósította meg a benne foglalt kívánságokat, legyen az egy zeneszám, vagy éppen egy találkozás avagy különleges kérés egy hazai vagy nemzetközi sztártól, zenésztől, színésztől. Az M3 műsorán most felelevenítjük ezeket az éveket és kívánságokat.

1988/1. A mai adásból sem hiányozhatnak a gyerekek kedvenc bejátszásai és popszámai a Dolly Roll, Sandra és a Bananarama együttes előadásában. Az elérhetetlennek tűnő Disneylandről énekel a 100 Folk Celsius, felidézünk egy emlékezetes Latabár Kálmán filmet, egy kisfiú a főpolgármesterrel focizik, zenész társa pedig együtt klarinétozhat a Benkó Dixieland Banddel. Teljesülnek olyan kívánságok, melyben a gyerekek ismert emberek oldalán kipróbálhatják, milyen lenne reptéri dolgozónak, bolti eladónak, pincérnek, bűvésznek, autóversenyzőnek vagy kígyóbűvölőnek lenni. Egy kislány zsebpénzéből meghívhatja a popénekes Sandrát egy cukrászdába, egy fiatal szerzőpáros pedig Hegedüs Géza író véleményét kéri ki munkájáról. De táncol a műsorban a gyakran zsűritagként működő néptáncos, Vásárhelyi Laci bácsi; a Kékfény műsorvezetője az Eddával énekel; egy kisfiú pedig úgy vihet Óbudáról Csepelre ebédet a nagynénjének egy világcsúcstartó motorcsónak-versenyző jóvoltából, hogy az ki sem hűl az út alatt.

Szereplők: Dolly Roll, Benkó Dixieland Band, Fatime és Ali kígyóbűvölők, Ungár Anikó, Sandra, Hegedüs Géza, Vásárhelyi László, 100 Folk Celsius, Edda és Szabó László, Latabár Kálmán, Bananarama Együttes

További részek

Ajánló