2026.06.12.
A Másfélmillió lépés Magyarországon stábja kétévnyi előkészítő munkát követően, 1979. július 31-én indult neki az Országos Kéktúra megtételének annak akkori keleti végpontjától, a Nagy-Milictől. A túra összesen több mint ezer kilométer megtétele után az Írott-kőnél végződött. A hónapokig tartó gyaloglás és forgatás alatt sok települést, számtalan tájat, szokást, érdekes embert mutattak meg azon céllal, hogy kedvet csináljanak a túrázáshoz, illetve Magyarország megismeréséhez. A sorozatban előforduló települések, helyek, műemlékek és egyéb érdekességek történetét, nevezetességeit a helyieken túl több állandó szakértő (akik egyben a túrázó csapat tagjai is voltak) igyekezett bemutatni; Dercsényi Balázs a műemlékeket, Juhász Árpád a helyszínek geológiáját, Paládi-Kovács Attila a néprajzot és Dr. Pócs Tamás a növényeket. A mai adásban „palóc-ország”, a Cserhát vidékén járunk. Sámsonháza, Alsótold, Hollókő, Nógrádsipek, Cserhátsurány, Szandavár, Romhány, Naszály az útvonal.
2026.06.12.
Megnézem később
Ajánló
Másfélmillió lépés Magyarországon - Cserháti tájakon (14/5)
Az én világom - Sáfrány József filmsorozata 4. rész
Az én világom - Sáfrány József filmsorozata 3. rész
Az én világom - Sáfrány József filmsorozata 2. rész
Az én világom - Sáfrány József filmsorozata 1. rész
Magyarország 2000, Ez maga az élet
Terepjáró, Naplás-tó és Hidegkúti-medence
Terepjáró, Budai-hegység
Terepjáró, Madarak megfigyelése
Nemzeti értékeink, Balatoni nyaralás
Terepjáró, Kerecsensólyom
Másfélmillió lépés Magyarországon, Bajától Tokajig - Géberjén
Nemzeti értékeink, Leányfalu 2.
Terepjáró, Halászmadarak
Nemzeti értékeink, Leányfalu 1.
Terepjáró, Bihari táj
Nemzeti értékeink, Keszthely, Hévíz
Terepjáró, Állatok tavaszi élete
Nemzeti értékeink, Balatonfüred
Terepjáró, Állatok és növények védelme
Zodiákus, Mérleg
Terepjáró, A tavasz kezdete
Magyarország 2000, Jézus és Európa - interjú Dr. Hegedűs Lóránt református püspökkel
Terepjáró, A puszta téli élete
Terepjáró, Héja
Terepjáró, A madarak telelése
Nemzeti értékeink, Vácrátóti arborétum 1.
Nemzeti értékeink, Szentendrei Skanzen 3.
Terepjáró, Uhu
Erdőjárók, Legkorábbi tavasz - Mecsek
Nemzeti értékeink, Szentendrei Skanzen 2.
Terepjáró, Ölyv
Zodiákus – Kos
Zodiákus – Bevezető
Terepjáró, Vörösvércse
Nemzeti értékeink, Vértes
Terepjáró, Vándorsólyom
Magyarország 2000, A polgármester, a sasok meg a menü
Terepjáró, Vaddisznó
Nemzeti értékeink, Somogyi dombság
Nemzeti értékeink, Szentendrei művészek
Erdőjárók, Az erdőnek ez volt a jó - Kőszegi-hegység
Terepjáró, Parlagi sas
Terepjáró, Erdő
Másfélmillió lépés Magyarországon - Barangolás a Börzsönyben (14/6)
Terepjáró, A hazai vizek élővilága
Terepjáró, Gyógynövények
Terepjáró, Táplálkozási szokások
Nemzeti értékeink, Szentendre 2.
Nemzeti értékeink, Gödöllő 2.
Magyarország 2000, Kereszténység az évezred küszöbén
Nemzeti értékeink, Szentendre 1.
Erdőjárók, Itt fent öröm messzire látni – Bükk-fennsík
Terepjáró, Utódnevelés
Nemzeti értékeink, Fót
Terepjáró, Városi állatok
Találkozások Tamási Áronnal
Török fürdők Budán
Nemzeti értékeink, Verőce 2.
Terepjáró, Rovarok és bogarak
Erdőjárók, Nekünk a munkát az erdő adja - Répáshuta
Nemzeti értékeink, Vác 4.
Ars Hungarica, 28. rész Gelence - Szent Imre templom
Ars Hungarica, 29. rész Mária mennybemenetele - Vasboldogasszony
Nemzeti értékeink, Duna 3.
Ars Hungarica, 27. rész Stephaneum
Másfélmillió lépés Magyarországon - A Mátra gerincén (14/4)
Másfélmillió lépés Magyarországon - Keresztül a Bükkön (14/3)
Nemzeti értékeink, Zebegény
Ars Hungarica, 26. rész A hegymagosi lengyel kápolna
Ars Hungarica, 25. rész Szent Erzsébet oltár
Nemzeti értékeink, Duna 1.
Ars Hungarica, 24. rész Kassa: Szent Erzsébet Székesegyház - Erzsébet oltár
Nemzeti értékeink, Vác 2.
Erdőjárók, Lefelé folyik a Tisza
Ars Hungarica, 23. rész Magyarok tündöklő csillaga: Törley Mária Szent István szobra
Nemzeti értékeink, Vác 1.
Ars Hungarica, 22. rész A tákosi templom, Szentháromság (Veszprém Püspöki Palota)
Ars Hungarica, 21. rész A csarodai templom - A kecskeméti Szentháromság szobor
Nemzeti értékeink, Visegrád 2.
Magyarország 2000, "...lehull nevedről az ékezet."
Ars Hungarica, 20. rész Mátyás király kálváriája - Suky Benedek kelyhe
Nemzeti értékeink, Visegrád 1.
Nemzeti értékeink, Barangolás a Duna mentén 2.
Levante vizein, 4. rész Tájékozódás műszerekkel
Erdőjárók, A szomszédomban van a vízimalom - Turistvándi
Másfélmillió lépés Magyarországon - A Hernádtól a Sajóig (14/2.)
Másfélmillió lépés Magyarországon - Zempléni hegyek között (14/1.)
Ars Hungarica, 16. rész A Nagyszentmiklósi kincs 2.
Nemzeti értékeink, Kőszegi hegység
Erdőjárók, Minden napban van öröm – A Börzsönyben
Erdőjárók, Kizárólag betonon járunk?
Erdőjárók, Gulyásleves Nagyhideghegy módra, Börzsöny
Erdőjárók, A Dunakanyar innen volt a legszebb: Prédikálószék
Erdőjárók, Indulunk a Pilisbe
Magyarország 2000, Műkincsek a múló időben
Nemzeti értékeink, Zalaegerszeg
Erdőjárók, Az embernek természetes közege - Felső-Tisza-vidéke
Nemzeti értékeink, Sopron
Levante vizein, 3. rész Izmir és Ephesus
Ars Hungarica, 14. rész Magyar ereklyék, szent jelképek - Szózat, A Szent Korona
Nemzeti értékeink, Esztergom - Kincstár
Ars Hungarica, 13. rész Mennyből az angyal
Nemzeti értékeink, Esztergom
Ars Hungarica, 12. rész A vizsolyi biblia
Ars Hungarica, 11. rész Csontváry: Mária kútja Názáretben
Nemzeti értékeink, Győr
Magyarország 2000, Az ikon születése
Nemzeti értékeink, Göcsej
Ars Hungarica, 10. rész Gyöngyöspata temploma
Nemzeti értékeink, Dunántúli kistelepülések 2.
Ars Hungarica, 9. rész A veleméri Szentháromság templom
Levante vizein, 2. rész Török partok - görög szigetek
Nemzeti értékeink, Dunántúli kistelepülések 3.
Ars Hungarica, 1. rész M.S. Mester: Ave Maria
Nemzeti értékeink, Dunántúli kistelepülések 1.
Ars Hungarica, 5. rész Himnusz, zászlók
A videó ajánló nem érhető el.
Kommentek