23:36:50
A hely
2025-05-20
Egyetlen megmaradt Duna-tengerjárónk, a Kassa - Szerk. Vágner Mária, mv. Burkert Rudolf Tudták, hogy Budapest, több mint 2000 km-re a tengertől, tengeri kikötőnek számít ma is? Helyünk az 1939-ben átadott Kassa (későbbi nevén Debrecen) Duna-tengerjáró hajó, amely a Batthyány tér és a Lánchíd között horgonyoz. Ez az egyetlen megmaradt példánya azoknak a különleges hajóknak, amelyeket az 1930-as években hozott létre a Jendrassik György és a Ganz mérnöki csapata. Ezek egyaránt alkalmasak voltak a folyami és tengeri hajózásra, így átrakás nélkül juthattak ki a magyar áruk a tengerre azt követően is, hogy Magyarország elvesztette tengeri kikötőjét, Fiumét. A hajók sorsa szomorú. Volt, ami a háborús időkben pusztult el, mások a hadizsákmányként kerültek a szovjetekhez, voltak, amelyek bontóban végezték. Egyedül a Kassa maradt meg, amely ma ipari műemlék – és rendezvényhajó.
KERESÉS

Ajánló