Mit igyunk hozzájuk? – Halak minden változatban - Szellem a palackból podcast | 140. rész

A halakról azt tartja a közmondás, hogy „átkozott a hal a harmadik vízben” s ez való igaz, akkor már bort kell inni hozzá! (A régi mondás lényege, hogy a hal az első vízben úszik, a másodikban főzik, míg a harmadikat isszák rá)

Azt tartják, hogy halhoz fehéret! Ez részben igaz is, de a kérdés ennél sokkal árnyaltabb. Mert az sem mindegy, hogy milyen fehéret, milyen halhoz, pontosabban milyen készítésű halhoz.

Szögezzük le: nem a halevés a legfőbb nemzeti erényünk. Kár, mert a jó halféle csodálatos étel lehet.

Az étel-bor párosítások általános alapelveit már korábbi adásunkban rögzítettük. A borválasztást befolyásoló tényezők között az alapanyagon túl nagyon fontos az étel készítési módja – sütés, párolás, főzés, rostély, gőzölés –, valamint az ételt kísérő, körülvevő komponensek. Utóbbiak közül is a mártás és a ragu az, ami döntően befolyásolhatja az étel ízképét, s így a borválasztást is.

A borválasztáskor keressünk kapcsolódási pontokat az étel és a bor között, elsősorban ízben, stílusban, jellegben. Mindezeket célszerű figyelembe venni, amikor bármilyen ételt borral akarunk összehozni. Ugyanígy érvényes ez a halételeknél is.

A mai adásban ezekre a kérdésekre igyekszünk használható ötletekkel szolgálni a leggyakrabban előforduló halételek esetében.

Tartsanak velünk, szabadítsuk ki a szellemet…

Műsorvezető: Dr. Csizmadia András
Szerkesztő: Királyhegyi Zsuzsanna

Olvasson tovább