Borász staféták – A Takler-trió - Szellem a palackból podcast | 97. rész

 

Borász stafétánkat Szekszárdon folytatjuk, s megint az 1700-as évekig kell visszanyúlnunk, ha a gyökereket keressük. Merthogy a Takler-történet is itt kezdődik. Az egyes generációk annak rendje és módja szerint adták át egymásnak a stafétát, készítették a jó szekszárdi bort. A II. világháború utáni korszakváltással új világ kezdődött jelentős veszteségekkel, amire a koronát a nagyapai ősi ház és a pince elvesztése tette fel a ’70-es években. Innen kellett valahogy felállni.

Maradt a rozoga állapotú, majd’ százéves öreg sárközi tanya a városon túl a Decsi-hegyen, itt kezdett új boréletet Takler Ferenc a ’80-as években. Ahogy a két fiú cseperedett rendbe szedte a tanyát, előbb bővítgette, azután bővítette, s mára valóságos birodalommá tette. Közben a fiúk, András és Ferkó is beálltak, s az így összeállt Takler-trió azóta egyik sikert halmoz a másikra. Takler Ferencet 2004-ben az év borászává választották, s a sikertörténet azóta sem állt meg. Számos boruk valódi ikonnak számít a hazai palettán: ilyen a Regnum, a Primarius és társai.

A Takler családdal beszélgetünk múltról, jelenről, s talán kicsit a jövőről is…

Tartsanak velünk, szabadítsuk ki a szellemet a szekszárdi palackokból!

Műsorvezető: Dr. Csizmadia András
Szerkesztő: Királyhegyi Zsuzsanna

Olvasson tovább