Borok az Újvilágból – Az Egyesült Államok borai - Szellem a palackból podcast 63. rész

 

Amikor az európai bevándorlók megérkeztek az Újvilágba, elcsodálkoztak s megörültek mennyi gyönyörűséges szőlőféle van arrafelé. A sok őshonos fajta azonban az európai fajtákhoz szokott ízlésnek nem volt alkalmas bornak. A 17-18. századig kellett várni, hogy a vitis vinifera megérkezzen Európából, amit először a ferencesek missziója, majd a telepesek készítettek. Ez elsősorban a nyugati parton terjedt, Kaliforniában dél felől egyre északabbra. Eközben a középső és keleti országrészben sokáig kísérleteztek a helyi vörös labrusca fajtákkal, amelyek a közben Európából behozott viniférákkal kereszteződtek és a kialakult hibridekből már egyre jobb borokat lehetett készíteni.
A 19. század elejétől komoly nemesítés is kezdődik az évszázad végétől pedig az európai filoxéravész után létrehozott ún. francia hibridek átkerültek az USA-ba. Ezeket a franciák nemesítették amerikai és európai fajok keresztezésével, és komoly népszerűrűségre tettek szert.
Közben a nyugati parton az európai fajok további terjedésének nagy lökést adott az Aranyláz. Az 1840-es években európai bevándorlók csődülnek át, ivós társaság, kell a sok bor!
Mára Kalifornia adja az USA bortermelésének 90 százalékát, mellette még a szomszédos Oregon és Washington államok tartoznak még a jelentősebbek közé, az Egyesült Államokat a világ negyedik bortermelőjévé téve.
Tartsanak velünk, szabadítsuk ki a szellemet a palackból!

 

Műsorvezető: Dr. Csizmadia András
Szerkesztő: Királyhegyi Zsuzsanna

Olvasson tovább