A portói és a madeira - Szellem a palackból podcast 40. rész

Vajon kinek köszönhető a világhírű portói bor? Persze, hogy az angoloknak. Az angolok, akik hagyományosan a közeli francia borokon nevelkedtek (ld. Bordó és Loire) a franciákkal való gyakori háborúskodásaik miatt többször kerültek borügyben nehéz helyzetbe. így kénytelenek voltak újabb beszállítók után nézni, s kicsit lejjebb hajózva megtalálták Porto városát, s a Duoro-völgyi borokat. Azonban ezeket gyengének találták. Még a szerzetesek jobb boraiban láttak némi reményt, amik valószínűleg kellően oxidált, túlérett, jó tannindúsak borok voltak, ami a kifinomultabb francia borokhoz képest újdonság lehetett az angolok számára. Ezután angol javaslatra – és irányítással – az 1700-as évek első felében a meredek palás Duoro-völgyet betelepítették szőlővel, s 1756-ban már egy királyi rendelet nyilvánította zárt borvidékké a területet. Ekkoriban a portói még alapvetőleg száraz bor volt, amit eleinte brandyvel dúsítottak fel, hogy a tengeri utat jobban bírja Angliáig. Az 1800-as évek elején azután már erjedés közben adták hozzá a brandyt, ezzel megállítva az erjedést, s így a bor végül édes lett, amilyen ma is.

Tartsanak velünk, szabadítsuk ki a szellemet a palackból!

Műsorvezető: Dr. Csizmadia András
Szerkesztő: Királyhegyi Zsuzsanna

Olvasson tovább