Ötvenedik házassági évfordulóját ünnepelte tavaly, december 29-én Bódi Guszti és felesége, Margó. Megismerkedésükről az énekes elárulta: Margó bátyja invitálta meg őt hozzájuk, és első látásra beleszeretett a lányba, ám szüleik nem egymásnak szánták őket. „Én a romatelepen nőttem fel, Guszti pedig egy nem romák lakta utcában élt, de átjárt hozzánk, mert nálunk volt élet, zene, szeretet, béke és öröm. A szüleim azt mondták rá, hogy huligán, mert gitárral járt és hosszú haja volt. Mi azonban eldöntöttük, hogy mint roma Rómeó és Júlia, kitartunk szerelmünk mellett. Elmentem vízért a kúthoz, ott hagytam a kannát, és megszöktünk” – idézte fel Margó a Mit kíván? című műsor vendégeként.
Elárulták, hogy bár kezdetben voltak ellentétek a családok között, és persze keresték is őket, később látták, hogy jól megy soruk: Guszti dolgozik, megszülettek a gyerekek, és végül megbékéltek. Egyértelművé vált számukra, hogy kitartanak egymás mellett, és szép családi életet élnek.
Később nemcsak az életben, hanem a színpadon is társak lettek. Bódi Guszti úgy döntött, hogy ne csak a hosszú vonatutakat üssék el zenéléssel, és ne csupán az utcán muzsikáljanak. Az 1978-ban megalakult együttesükhöz néhány évvel később, a gyerekek születése után Margó is csatlakozott: először táncosként, majd énekesként. Sikerük azóta is töretlen, autentikus cigányzene alapú popslágereik pedig kortól függetlenül mindenkihez szólnak. Úgy vélik, sikerük titka az őszinteségben és a hitelességben rejlik, amely abból fakad, hogy dalaikat az életből merítik. „A dalokban igazi érzések vannak, amelyek belőlünk jönnek. Olyan esetekről szólnak, amelyek megtörténtek, akár velünk, akár valaki mással” – mondta Bódi Margó.
Bódi Guszti elárulta, hogy a Hosszú, rögös út című slágerüket is egy személyes élmény ihlette. Tizenkilenc évvel ezelőtt az énekes infarktust kapott, és az orvos azt mondta, a következő 24 óra dönti el, hogy életben marad-e. „Feküdtem a kórházban, és a szobából kinézve láttam Margót, ahogy a széken ül, magába roskadva, sírva. Kérlelt, hogy ne hagyjam itt egyedül. Azt kérdeztem magamtól: akkor itt a vége ennek a hosszú, rögös útnak, amelyet Nagyecsedről indulva megtettünk? Mennyit dolgoztunk, mire eljutottunk idáig? A dalban a »Hosszú, rögös ez az út, melyről nincsen visszaút« a halált jelenti, a »Fogd a kezemet és ölelj meg, én soha el nem engedem« pedig Margót, aki visszahozott a gödörből” – vallotta be őszintén Bódi Guszti. Hozzátette: felesége gyorsan észlelte, hogy nagy a baj, ezért még időben került az ügyeletre. „Talán ennek köszönhető, hogy életben maradtam.”





