A Duna Családi kör című műsorának nyári szünet előtti utolsó adásában vendégeskedett Bodrogi Gyula színművész és élettársa, az egykori manöken, Vass Angéla. Decemberi balesete után a stúdióba bottal érkező Bodrogi Gyula leszögezte: nyári terve a gyógyulás, hogy augusztus végére már eldobhassa a botot. „Krónikus lépcsőhurutom van” – jegyezte meg a rá jellemző humorral a színművész, utalva hónapokkal ezelőtti szerencsétlen lépésére. Bevallotta, bár szívesen segítene Angélának, hogy ne neki kelljen mindent elvégeznie és ne legyen fáradt, de nem tud.
„Jó beteg, nyugodt, szófogadó és nagyon talpra akar állni. Mindent megtesz a gyógyulásért, gyógytornázik, masszírozásra jár és az orvos is rendszeresen ellenőrzi állapotát” – mondta Vass Angéla, hozzátéve, hiába a baleset, Bodrogi Gyula több darabban is játszik, igaz, hogy székben, fotelben ülve, de a közönséget ez cseppet sem zavarja – ahogy Vass Angéla fogalmazott: „mindegy miként, a lényeg, hogy ott van és beszél”.
A szünidő alatt hétfőtől szombatig délelőttönként a Nyár 25 várja a nézőket a Dunán, a Család-barát és Családi kör című magazinműsorok szeptembertől térnek vissza a képernyőre.
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.