×
Nyár 22

Büszkén vállalja korát Balázs Klári

Szombaton ünnepli 70. születésnapját Balázs Klári, akit e kerek évfordulón a Duna délelőtti magazinműsorában is felköszöntöttek. Az énekesnő büszke a korára és hálás azért, hogy megélhette. A NYÁR 22 vendégeként a legendás házaspár születésnapi ajándékot is adott szeretett közönségének, az adásban nagy slágereikkel örvendeztették meg a nézőket.

Szerelmes dallal köszöntötte Korda György és Balázs Klári a NYÁR 22 révfülöpi stúdiójából a nézőket és a mólón összegyűlt népes rajongótábort. A házaspár szerelme már 42 éve tart. Őrizd meg a szerelmem című daluk egymás iránt érzett őszinte szeretetük bizonyítéka – fogalmaztak a műsorban, ahol Balázsi Klárit szombati születésnapja alkalmából hatalmas csokor virággal köszöntöttek fel a Duna műsorvezetői. Az énekesnő elmondta, hogy 70 éves, és erre nagyon büszke. „Ez a kor nekem dicsőség. Le kellene arról szoknunk, hogy a hölgyeknek nincs koruk. Igenis van, és erre büszkének kell lenni. Én is az vagyok, hogy megélhettem, hogy dolgozom még mindig. Hálás vagyok, hogy van kit szeretnem, aki viszont szeret” – vallotta be Balázs Klári.

A házaspár népszerűsége évtizedek óta töretlen, még most is sűrű az életük. Előfordul, hogy akár hat fellépésük is van két nap alatt, örömükre pedig a fiataltól az idősig minden korosztály ismeri és szereti dalaikat. Ennek egyik legjobb bizonyítéka volt, hogy a Lady „N”-t választották meg a Duna showműsorában, a Csináljuk a fesztivált!-ban az évad dalai közül az évszázad magyar slágerének. A show zsűritagjai szerint ez a dal már több mint 40 éves, de továbbra is nagy sláger.

Korda György és Balázs Klári szerelmük hajnaláról, valamint egy emlékezetes születésnapról is meséltek még a NYÁR 22 adásában, amely alább újranézhető.

A NYÁR 22 pénteki teljes adása, benne a délelőtt folyamán felcsendült valamennyi Korda György és Balázs Klári dallal a műsor Médiaklikk-oldalán található.

NYÁR 22 – hétfőtől szombatig 10 órától délig a Dunán!

További olvasnivalók