Nyár 23

Élete legcsodálatosabb szerepéről mesélt az Emmy-díjas sorozat magyar színésznője

Nagyon különleges helyet foglal el Bordán Irén szívében egy Emmy-díjas sorozat második évadában játszott szerepe, ám mégsem ez a legcsodálatosabb számára. A színésznő a NYÁR 22 vendége volt, ahol egy örömhírt osztott meg a nézőkkel.

Bordán Irén az 1970-es évek elejétől játszik színpadon és filmekben, több évig élt az Amerikai Egyesült Államokban is, de sosem szakadt el hazájától és a magyar filmvilágtól. Számtalan szerepe közül azonban mégis a legcsodálatosabb számára, hogy nagymama lehet. „Nincs ennél csodálatosabb szerep, velük lenni a legszebb dolog a világon, értük még az Északi-sarkig is elmennék” – árulta el a színésznő, akinek hamarosan már a harmadik unokája születik meg. Emiatt ismét a tengerentúlra utazik majd lányához.

Bordán Irén legutóbbi szerepe egy Emmy-díjas sorozatban volt. Az amerikai forgatás izgalmas kihívást jelentett számára és különleges élményként gondol rá. „Misztikus és érdekes volt eljátszani ezt a szerepet ebben a mély tartalmú sorozatban, amelyben az időugrások miatt nagymamából 20 évet visszafiatalítottak” – mesélte a forgatásról, amelyre sokat próbáltak online is, a másik magyar szereplővel, Papadimitriu Athinával.

Hogy vágyik-e még valamilyen szerepre, vagy most már nagymamaként abszolút erre a feladatra koncentrál, megtudható a NYÁR 22 alábbi beszélgetéséből.

NYÁR 22 – minden hétköznap és szombaton 10-től délig, élőben a Dunán!

További olvasnivalók