Nyár 23

Titokban gyűjtött balatoni nyaralóra Harsányi Gábor

Legkedvesebb családi emlékét idézte fel a NYÁR 22 vendégeként a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész.
 

Harsányi Gábor fáradhatatlanul dolgozik, hogy valóra váltsa álmát és leforgathassa a Jó estét nyár, jó estét szerelem! című sikerfilmjének folytatását. A színművész 50 év után újra a szélhámos görög diplomata bőrébe bújna, ehhez forgatókönyvet is írt: ami az elítélt szabadulás utáni életét mutatja be. A NYÁR 22 vendégeként úgy fogalmazott, filmtörténeti pillanat lesz, amikor elkészül az 1972-ben bemutatott alkotás folytatása. Mint mondja, az álmok valóra váltásában van gyakorlata, annak idején szorgalmas munkával gyűjtötte össze a pénzt egy hőn áhított balatoni nyaralóra.

„A szüleim négy gyermeket neveltek fel, nem volt lehetőségük arra, hogy egy kis nyaralót vásároljanak a Balaton partján. Felvettek a főiskolára, jöttek a filmek, és szorgos gyűjtögetésbe kezdtem. Vettem egy kis földet Alsóörsön és egy helyi kőművessel felhúzattam rá egy kis bungalót. Egy alkalommal elindultunk szüleimmel a Balatonra kirándulni, megmutattam nekik a nyaralót, és közöltem, hogy mostantól ez az övék. Tizenöt évig élvezték ott a nyugdíjas éveiket” – mesélte a Duna műsorában Harsányi Gábor, akit olyannyira meghatott a révfülöpi tévéstúdió, hogy egy verset is elszavalt a nézőknek a Balatonról. Az adás újranézhető a Médiaklikken.

NYÁR 22 – élőben a Balaton partjáról, hétfőtől szombatig, 10 órától a Dunán!

A NYÁR 22 korábbi adásai elérhetők 60 napig a Médiaklikken!

További olvasnivalók