Nyár 23

Pál Dénessel tervez közös duettet Pély Barna

Barátaival készít duetteket Pély Barna, amelynek két darabja már el is készült. Tervei szerint összesen tíz ilyen közös dal születik majd jövő év végéig. Az együtt alkotás folyamatáról a NYÁR 21-ben árult el részleteket a zenész.

A Pély Barna és barátai projekt keretén belül 2022 végéig összesen 10 duettet készül egyesével megjelentetni az énekes. Eddig két, a Dorogi Petivel, valamint a Horváth Boldival készült dalt ismerhette meg a közönség.

„A közös munka a barátaimmal kicsit kimozdít a komfortzónámból, ez a fajta munka picit arra az útra terel, amelyre nem lépnék egyedül, de általa kicsit több leszek” – mesélte Pély Barna a Duna Televízió magazinműsorában. A zenész nem árulta el, kikkel tervez még duettet, csak annyit, Pál Dénes is köztük van.

Hogy milyen volt pontosan az eddigi közös munka két barátjával, az kiderül a beszélgetésből:

A közmédia nyári magazinműsora, a NYÁR 21 Magyarország teljes turisztikai portfóliójából válogatva, az élmények legjavával várja a Duna Televízió nézőit hétfőtől szombatig 10.00-12.00 óra között, vasárnap pedig 6.50-től a heti adások legjobb pillanataival.

További olvasnivalók