Nyár 23

Már menyasszonyként nyert bronzérmet öttusában Kovács Sarolta

Márciusban egy sérülés, majd egy trombózis tette kérdésessé olimpiai részvételét, pár hónappal később viszont bronzérmet nyert Tokióban Kovács Sarolta. Az öttusázóval az év eleji nehézségek után pozitív dolgok is történtek. Erről is árult el részleteket a NYÁR 21-ben a sportoló, sőt kiderült az is, melyik az a hatodik tusa, amelyre nem volt felkészülve.

„Bár történtek rossz dolgok az év első felében, egy nagy pozitív lökettel indultam neki az olimpiának. Egy héttel az indulás előtt kérte meg párom a kezemet a Balaton közepén. Ez és a család támogatása is elkísért Tokióba. Nagyon bíztam magamban, mikor utaztunk Japánba azt éreztem, hogy valami jó történik majd” – mesélte a NYÁR 21 révfülöpi stúdiójában Rátonyi Krisztának és Fodor Imrének olimpiai bronzérmes öttusázónk utalva márciusi sérülésére, műtétjére, majd trombózisára, amelyek olimpiai részvételét veszélyeztették.

Kovács Sarolta hamarosan újra versenybe áll, a hazaérkezése óta azonban rengeteg felkérésnek tesz eleget. „Bár nem voltam felkészülve erre a hatodik tusára, de nagyon élvezem” – fogalmazott annak kapcsán, hogy az emberek lépten nyomon felismerik, gratulálnak neki és sok helyre hívják élménybeszámolóra.

Kovács Sarolta a beszélgetés során azt is elárulta, miért szereti az öttusát és a lánykérés részleteit is megosztotta a Duna Televízió nézőivel.

A közmédia nyári magazinműsora, a NYÁR 21 Magyarország teljes turisztikai portfóliójából válogatva, az élmények legjavával várja a Duna Televízió nézőit hétfőtől szombatig 10.00-12.00 óra között, vasárnap pedig 6.50-től a heti adások legjobb pillanataival.

További olvasnivalók