×
Nyár 21

Örökösei előtt mutatják be a Chaplinről szóló, hazai rendezésű némajátékot

Nagyvárosi fények címmel debütál a Játékszínben Szente Vajk rendezésében az Oscar-díjas komikus-színészről szóló némajáték, amelynek egyik főszereplője Gáspár Kata lesz. A színésznő lelkesen mesélt a nem mindennapi kihívásról a Duna Televízió NYÁR 21 című műsorában, ahol azt is elárulta, hogy Charlie Chaplin leszármazottjait is meghívták a darab premierjére.
 

Gáspár Katát láthatta már a közönség a legnagyobb fővárosi színházak színpadától kezdve, moziban és a tévében is, de nem állnak tőle távol az alternatív társulatok darabjai sem. Most is egy izgalmas színházi kihívásra mondott igent: a Játékszínben egy némajáték egyik szereplője lesz Nagy Sándor, Kolovratnik Krisztián, Kovács Gyopár, Zsurzs Kati, Csonka András és Túri Lajos Péter mellett. Charlie Chaplin 1931-ben forgatott megindító némafilmjének, a Nagyvárosi fények színpadi adaptációjában fekete-fehér látványvilággal, zenével, prózai szöveg és dalok nélkül, egy különlegesen izgalmas, a némafilmek stílusát felidéző színészi játékkal készülnek a közönségnek. Az egyszerre mulatságos és elgondolkodtató darab előkészületeiről Gáspár Kata a Duna Televízió NYÁR 21 című műsorában mesélt.

„Szente Vajk elképesztő fába vágta a fejszéjét, amikor némajáték rendezésére adta a fejét. Örömmel vettem részt ebben a kísérletben. Bármilyen viccesen is hangzik, olvasópróbával kezdtünk. Kihívás, hiszen nem szólalok meg, miközben kilenc karaktert játszom benne. Négy öltöztető van a takarásban, akik 10 másodperc alatt átöltöztetnek rablóból rendőrnek. Fantasztikus csapatmunka” – árulta el az októberi bemutatóra készülő Gáspár Kata, aki nem akármilyen plénum előtt mutathatja be kollégáival a némajátékot.

„Ha a vírushelyzet nem húzza keresztbe, Chaplin örökösei is jelen lesznek a bemutatón. Már írtak egy levelet a Játékszínnek, amelyben úgy nyilatkoztak, hogy ez az előadás méltó az emlékéhez. Hihetetlen, hogy ma ez megtörténhet. Nekünk, színészeknek ez egy plusz inspiráció, hogy a leszármazottjait láthatjuk vendégül a bemutatón” – tette hozzá a színésznő a NYÁR 21 legutóbbi adásában.

Gáspár Kata kiemelte, hogy a Vidor Fesztivál versenyprogramjába is beválogatták az előadást, ami külön büszkeség számukra. Ha pedig egy kicsit pihenni is jut ideje, akkor Alsóörsön van a családi nyaralójukban, ahol nem akármilyen vakációban van része. A részletek a NYÁR 21 aktuális adásából ismerhetők meg.

NYÁR 21 augusztus 9-től újra a Dunán!

A NYÁR 21 korábbi adásai 60 napig korlátlanul visszanézhetők a MédiaKlikken.

Borítókép: MTI/Mohai Balázs

További olvasnivalók