Nyár 23

Kislányáról mesélt Freddie a NYÁR 21-ben

Az év elején lett édesapa lett Fehérvári Gábor Alfréd. Az énekes Rátonyi Krisztának mesélt a NYÁR 21-ben arról, hogy mennyire megváltozott az élete, hogy milyen a kislánya, de egy egészen új zenei projektjéről is részleteket árult a közmédia műsorvezetője.

Ezúttal interjúalanya volt műsorvezetőtársának, Rátonyi Krisztának Freddie, aki a NYÁR 21 csütörtök délelőtti adásnak vendége volt. Énekesként már nagyon várta, hogy ismét közönség előtt játsszon, a révfülöpi mólón összegyűlteket is megörvendeztette néhány dallal az adás ideje alatt.

Az énekes mesélt új zenei projektjéről. „Sok olyan dal van, ami segítette zeneiségem fejlődését, amelyekhez szeretnék visszanyúlni, úgy hogy az eredetit kicsit a saját ízlésünkre formálva akusztikusan adjuk elő. Terveim szerint havi rendszerességgel rögzítenénk és osztanánk meg online a közönséggel 2-3 ilyen felvételt, de célunk, hogy egyfajta interakcióként, a hallgatóság is javasoljon olyan dalokat, amelyeket szívesen hallana tőlünk” – mondta.

Freddie ritkán beszél vagy oszt meg tartalmat magánéletével kapcsolatban, ám most megtette, elárulta, miként változott meg az élete január óta, mikor is édesapa lett.
„Kifordult a világ, minden megváltozott. Azt gondoltam, hogy prioritások tekintetében ő lesz az első, ám minden más ugyanúgy megy tovább, de nem, ugyanis valóban ő lett az első, de mögötte minden más összekuszálódott. Szerencsénk van, mert rendkívül jó és nyugodt kislány” – árulta el a Duna Televízió műsorában az énekes, műsorvezető.

A NYÁR 21 beszélgetése IDE kattintva nézhető újra!

A közmédia nyári magazinműsora, a NYÁR 21 Magyarország teljes turisztikai portfóliójából válogatva, az élmények legjavával várja a Duna Televízió nézőit hétfőtől szombatig 10.00-12.00 óra között, vasárnap pedig 6.50-től a heti adások legjobb pillanataival.

További olvasnivalók