Nyár 23

Visszatért szülővárosába Pál Dénes

Az énekes 21 évig élt Miskolcon, ahova ismét visszatért, igaz csak egy klipforgatás idejére. Megjelent ugyanis legújabb, Csillagkép című dala, amely kapcsán Pál Dénes azt is elárulta a NYÁR21-ben, hisz-e abban, hogy sorsunk meg van írva a csillagokban.

Pár hete jelent meg Pál Dénes legújabb, Csillagkép című dala, melyet Lotfi Begivel közösen készített. Nemrég klipet is forgattak hozzá, amelynek Miskolc volt a helyszíne.

„Picit nosztalgikus, múltidézős a dal mondanivalója. Pont a nosztalgikus, gyerekkori emlékes vonal miatt gondoltuk egyértelmű helyszínnek a klipforgatáshoz Miskolcot. Ez a város mindig is a szívem csücske lesz, hiszen 21 évig éltem itt” – árulta el Pál Dénes a NYÁR 21-ben Somossy Barbarának és Forró Bencének. A Duna Televízió műsorában a dal címe kapcsán felmerült, vajon hisz-e az énekes a csillagokban megírt sorsban. „Egy-egy tiszta, nyári éjszakán, mikor kicsit elkalandozik az ember fantáziája és feltekint az égboltra, a látvány miatt azt hihetjük: valami meg van írva a csillagokban” – árulta el az énekes.

Pál Dénes természetesen énekelt is a NYÁR21 nézőinek, az előadás a beszélgetéssel együtt IDE kattintva újranézhető:

A közmédia megújult nyári magazinműsora, a NYÁR 21 kibővített tartalommal Magyarország teljes turisztikai portfóliójából válogatva, az élmények legjavával várja a Duna Televízió nézőit hétfőtől szombatig 10.00-12.00 óra között, vasárnap pedig 6.50-től a heti adások legjobb pillanataival.

További olvasnivalók