×
Nyár 21

Nagy Adri: túlságosan féltem a fiamat!

A visszatérés helyett az újratervezésről szólt Nagy Adri élete a közelmúltban. A Dal 2021-ben a Hol voltál című dalával robbant be újra a köztudatba, ám koncertek helyett leginkább a dalszövegírás és a zenei tervek kötötték le az idejét hároméves kisfia, Benedek nevelése mellett. A NYÁR 21 legutóbbi adásában az énekesnő elárulta, ő is tipikus „paramami”.

Új lemez kiadására készül Nagy Adri, aki nemcsak énekesnőként, hanem dalszövegíróként is megmutatta a tehetségét az országnak. A nagy visszatérését a közmédia dalválasztójára, A Dal 2021-re időzítette, ám a járványhelyzet miatt nem sikerült a tervek szerint folytatnia a munkát. Jelenleg a zenésztársaival dolgozik gőzerővel új dalain, sőt, dalszövegeket is ír. Ha pedig épp pihenésre is jut ideje, akkor jellemzően a Balaton északi partján tartózkodik: az új szenvedélye a SUP, amivel az idei Balaton-átúszásra nevezni is fog.

„A kisfiam nélkül töltött első hosszabb idő akkor volt, amikor kipróbáltam a SUP-deszkát. Fantasztikus érzés volt szelni a hullámokat – csak én meg a víz” – emlékezett vissza Nagy Adri a Duna Televízió NYÁR 21 című műsorában, amelyben azt is hozzátette, hogy egyetlen gyermekét, a hároméves Benit egyelőre még igyekszik távoltartani a vizes kalandoktól.

„Túlságosan féltem őt. Mikor egyszer a férjem kivitte a SUP-pal a nyílt vízre, azonnal ráadtam a mentőmellényt és a karúszót, mert ő még nem tud olyan jól úszni. Rettenetesen aggódtam, nehogy valami baja essen. Közben imádja a vizet, voltunk már hajókázni, azt is élvezte. Sőt, énekelni is nagyon szeret. Süsüt sokat énekeltem neki korábban, de már szeretne eljönni egy olyan koncertre, ahol a saját dalaimat hallhatja tőlem a színpadon” – tette hozzá az énekesnő. A további részletek a NYÁR 21 idézett adásában megtekinthetők.

A közmédia megújult nyári magazinműsora, a NYÁR 21 kibővített tartalommal Magyarország teljes turisztikai portfóliójából válogatva, az élmények legjavával várja a Duna Televízió nézőit hétfőtől szombatig 10.00-12.00 óra között, vasárnap pedig 6.50-től a heti adások legjobb pillanataival.
A NYÁR 21 aktuális adásai 60 napig visszanézhetők a Médiaklikken.

További olvasnivalók