×
Nyár 21

Nyári Aliz elárulta, ki tartotta benne a lelket a karantén alatt

Érzelmi hullámvölgyekkel telt az elmúlt másfél éve az aranytorkú énekesnőnek, Nyári Aliznak. A Duna Televízió NYÁR 21 című műsorában nemcsak fantasztikus énekhangját élvezhették a nézők, hanem személyes vallomását is meghallgathatták. Kiderült, ki adta számára a legfőbb motivációt az utóbbi időben.

A világhírű jazz-zongorista és dalszerző, Nyári Károly két leánygyermeke, Edit és Aliz is a színpadot választotta hivatásának. Több mint 10 évvel ezelőtt indult el karrierjük egy televíziós tehetségkutatóban, azóta pedig a legnagyobb hazai színpadokon láthatta őket a közönség. Két évvel ezelőtt az idősebbik lány, Edit egy időre visszavonult, ugyanis édesanya lett, de ma már újra együtt zenél a két testvér. Nyári Aliz vidáman, megújult energiával mesélt arról a NYÁR 21-ben, hogy 2021-ben milyen feladatok várnak rájuk.

„Jelenleg egy exkluzív koncertfelvétel utómunkáit fejezzük be. Közben új dalok is készülnek szólóban és közösen is. Egy modern, fiatalos és lendületes dallal jövök ki a nyár végén, amihez videóklipet is forgatunk majd. De lesz egy közös, családi meglepetésünk is” – mesélte Nyári Aliz, aki a pandémia alatt a családjából merített erőt a nehezebb napokon.

„Az utóbbi időben közönség híján csak a családunk szeretetéből tudtunk töltekezni. A legfőbb inspirációm a kis Kálmánka, Edit kisfia, a keresztfiam, aki idén már kétéves. Annyi szeretetet tud adni, aminél nem tölt fel jobban semmi más” – tette hozzá a Duna Televízió magazinműsorában Nyári Aliz, aki azt is elárulta, hogy a karantén belőle is konyhatündért varázsolt. További részletek megtekinthetők a NYÁR 21 idézett adásában.

A közmédia megújult nyári magazinműsora, a NYÁR 21 kibővített tartalommal Magyarország teljes turisztikai portfóliójából válogatva, az élmények legjavával várja a Duna Televízió nézőit hétfőtől szombatig 10.00-12.00 óra között, vasárnap pedig 6.50-től a heti adások legjobb pillanataival.

A NYÁR 2021 aktuális adásai 60 napig visszanézhetők a Médiaklikken.

További olvasnivalók