×
Nyár 21

Popzenerajongók Kollányi Zsuzsi gyerekei

A Megy a gőzös… kezdetű gyerekdal mellett leginkább a popzenére fogékonyak Kollányi Zsuzsi gyerekei. A háromgyerekes énekesnő a NYÁR 21-ben elárulta milyen dalokon dolgozik most, illetve arról is mesélt, hogyan tud a család mellett koncentrálni a munkájára.

Három kisfiú édesanyja Kollányi Zsuzsi énekesnő, akinek két és fél éves iker fiai, valamint fél élves kisfia mellett is jut ideje dalszerzésre. „Az én munkám sokkal családbarátabb, mint másoké, hiszen a koncerteken kívül, nem vagyok időhöz vagy helyhez kötve, ha dolgoznom kell. Ráadásul a gyerekeket nyugodtan rá tudom bízni a férjemre is” – mondta az énekesnő a Duna Televízió műsorában. Hozzátette: „szöveget, dallamot írni körülbelül negyed óra alatt szoktam, így ha már stúdióban vagyok könnyen és hamar megy a munka”.

Négy különböző stílusú dalt is rögzített a közelmúltban Kollányi Zsuzsi, amely kapcsán elmondta: gyerekei leginkább a popzenét kedvelik, bár a Megy a gőzös… is nagy sláger most náluk. Az énekesnő a NYÁR 21 műsorvezetőinek, Somossy Barbarának és Forró Bencének továbbá azt is elárulta, hogy egy olyan újdonságon dolgozik, amellyel nemes ügyet támogat.

A produkciókkal színesített beszélgetést itt újranézheti:

A közmédia megújult nyári magazinműsora, a NYÁR 21 kibővített tartalommal Magyarország teljes turisztikai portfóliójából válogatva, az élmények legjavával várja a Duna Televízió nézőit hétfőtől szombatig 10.00-12.00 óra között, vasárnap pedig 6.50-től a heti adásokból láthatnak válogatást a nézők.

További olvasnivalók