Nyár 23

Soltész Rezső a visszavonuláson gondolkodott 40 éve

Már éppen a visszavonulást fontolgatta Soltész Rezső, amikor a Szóljon hangosan az ének című sláger meghozta számára mindazt, amire vágyott. Ezt az énekes árulta el a közmédia NYÁR 21 című műsorában a 40 évvel ezelőtt született dal kapcsán.

„Ez a dal megadta nekem a lehetőséget arra, hogy szóló énekes legyek. Akkoriban, 40 évvel ezelőtt sok problémával küzdöttem és már elkezdett foglalkoztatni a visszavonulás gondolata is” – emlékezett vissza Soltész Rezső, aki 36 éves volt, amikor a Szóljon hangosan az ének című dalát, 1981-ben a Táncdalfesztiválon hallhatta először a közönség.
Az azóta slágerré vált szerzeményben az énekes életfilozófiája szólal meg: az „ameddig csak élek, énekelek én” szöveg ugyanis az életigenlésre, a pozitív életszemléletre utal.

Soltész Rezső egyébként nemrég egy izgalmas újdonsággal is előrukkolt, amelyről bővebben is mesélt a NYÁR 21 műsorvezetőinek, Somossy Barbarának és Forró Bencének. A beszélgetés itt újranézhető!

A közmédia megújult nyári magazinműsora, a NYÁR 21 kibővített tartalommal Magyarország teljes turisztikai portfóliójából válogatva, az élmények legjavával várja a Duna Televízió nézőit hétfőtől szombatig 10.00-12.00 óra között, vasárnap pedig 6.50-től a heti adásokból láthatnak válogatást a nézők.

További olvasnivalók