Először rendezett Elővágtát Csemő

Petrik Tamás nyerte a csemői vágtát Vicces nevű lovával. A versenyző neve nem ismeretlen, 2017-ben ugyanis ő nyerte a Nemzeti Vágtát a budapesti Hősök terén. A Pest megyei településen összesen 23 lovas állt rajthoz, köztük a kishuszárok is. A Nemzeti Vágta döntője október 2-án és 3-án lesz Budapesten.

Kocsitoló versennyel rajtolt az első Csemői Vágta. A versenyzőknek száz méteren kellett a porban tolni a szekeret. A lovas futamok a gyerekek versenyével indultak. Alig tizenéves fiatalok pattantak nyeregbe, és másfél kört kellett telesíteniük. Az első előfutamot a 13 éves Nagy Regina nyerte. Végül elrajtoltak a felnőttek is. Petrik Tamás, a 2017-es Nemzeti Vágta győztese idén is rajthoz állt Vicces nevű lovával. A Pest megyei településen először rendeztek elővágtát. Ezzel régi vágyta teljesült a helyieknek.
A döntőt végül a kishuszároknál Nagy Regina nyerte, míg a felnőtteknél Petrik Tamás győzött. Ők biztosan ott lehetnek a Nemzeti Vágta döntőjén, ami október 2-án és 3-án lesz Budapesten a Hősök terén.

Olvasson tovább