„A Nemzeti Sportrádió az ország egyetlen olyan rádiócsatornája, ahol 24 órában csak a sporttal foglalkozunk. Elvárható, hogy mindenről szóljunk, magyar érdekeltségű sporteseményekről és nagy érdeklődésre számot tartó külföldi tornákról is” – kezdte Csisztu Zsuzsa, akivel a rádió több műsorában, így a Sportreggelben, a Hazafutásban, és a Körkapcsolásban is találkozhatnak. „Igyekszünk teret adni a sokféle szakmai tudásnak, hiszen a délutáni műsorsávban a Nemzeti Sport kiváló munkatársaival is megvitatjuk az aktuális sporteseményeket, a reggeli műsorban pedig elemzésekkel teli, élénkebb beszélgetésekkel várjuk a hallgatókat” – fogalmazott a sportszakember a Család-barát vendégeként.
Kiemelte, a labdarúgó-Európa-bajnoksággal egyidőben elindított Nemzeti Sportrádió az előttünk álló, sportszempontból intenzív nyár miatt jobbkor nem is kezdhette volna meg működését. „A kontinenstorna után szinte pár nappal jön a Forma–1-es Magyar Nagydíj, majd a párizsi olimpia, ami az egész közmédiának – beleértve az M4 Sportot, a Nemzeti Sportrádiót, a Kossuth Rádiót és a Nemzeti Sportot – kiemelt, izgalmas projektje. A közmédia a hazai broadcasting történetében talán először olyan lehetőséget kínál, hogy a tudást összegyűjtve, a televízió, rádió, az online és a nyomtatott sajtó egyfajta szinergiájában a lehető legtöbbet nyújtsa a fogyasztóknak” – hozzátette, az online elérhetőség miatt globális szinten is követhetők a közmédia műsorai.
A teljes beszélgetés újranézhető a Család-barát Médiaklikk-oldalán.
Hallgassa a Nemzeti Sportrádiót a 105,9-es frekvencián Budapesten, töltse le az ingyenes Nemzeti Sportrádió mobilalkalmazást, vagy kövesse online a rádió adását az m4sport.hu vagy a nemzetisport.hu oldalon.
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.