élő

Domovina "Bölcs mondásra nyitom számat, elmondom a régi idők titkait"

26 perc

1. „Bölcs mondásra nyitom számat, elmondom a régi idők titkait“

A Domovina szlovák magazin október 6-án Isaszegről jelentkezik, ahol a rejtélyes, úgynevezett „cérnakönyv” után nyomozunk. Volter Domonkos, az ELTE szlovák – történelem szakon diplomázott doktoranduszának második önálló tudományos munkája, a most megjelent kötete viseli az „Isaszegi cérnakönyv” címet.
Az ifjú tudós az utóbbi öt évben az Isaszegi Asszonykórus művészeti gezetője és 2022-ben bukkant az Isaszegi Falumúzeumban egy kis könyvecskére, amely 2016-ban Ragács Lajos adományaként került a múzeumba.
Az idestova 200 esztendős kis cérnakönyv három részből áll. Az első egy imakönyv, de nem egész, csak pár oldalnyi,és a XIX. század első feléből, az 1820-as évekből származik. Szlovakizált, azaz bibliai cseh nyelven íródott. Utána egy vallásos ponyvanyomtatvány következik 1848-ból.Budán adták ki, és a máriabesnyői kegyhely történetét meséli el. A cérnakönyv harmadik részében kézzel írt bejegyzések vannak. 1838 – tól kezdődően szlovákul mesélnek a Hernyes, majd a ragács család történetéről.
A cérnakönyvben talált régi énekeket Volter Domonkos visszatanította az asszonykórusnak is, így a könyvbemutatón életre keltek a több száz esztendős, szlovák vallási énekek is.


gyártásvezető: Rózsa Csilla
vágó: Becskereki Gábor
operatőr: Becskereki Gábor, Jurkovics Milán
szerkesztő-rendező: Csanádiné Antala Zsuzsanna

Ajánló

Rondó, 2025.11.07-i adás

Slovenski utrinki, 2025.11.06-i adás

Ecranul nostru, 2025.11.05-i adás

Hrvatska Kronika, 2025.11.05-i adás

Unser Bildschirm, 2025.11.04-i adás

Srpski ekran, 2025.11.04-i adás

Közelebb - Roma magazin, 2025.11.03-i adás

Domovina, 2025.11.03-i adás

Rondó, 2025.10.31-i adás

P'amende, 2025.10.30-i adás

Ecranul nostru, 2025.10.29-i adás

Barangolások, 2025.10.30-i adás

Hrvatska Kronika, 2025.10.29-i adás

Unser Bildschirm, 2025.10.28-i adás

Srpski ekran, 2025.10.28-i adás

Domovina, 2025.10.27-i adás

Közelebb - Roma magazin, 2025.10.27-i adás

Rondó, 2025.10.24-i adás

Slovenski utrinki, 2025.10.23-i adás

Hrvatska Kronika, 2025.10.22-i adás

Ecranul nostru, 2025.10.22-i adás

Srpski ekran, 2025.10.21-i adás

Unser Bildschirm, 2025.10.21-i adás

Közelebb - Roma magazin, 2025.10.20-i adás

Domovina, 2025.10.20-i adás

Rondó, 2025.10.17-i adás

Domovina, 2025.10.13-i adás

P'amende, 2025.10.16-i adás

Barangolások, 2025.10.16-i adás

Ecranul nostru, 2025.10.15-i adás

Ecranul nostru, 2025.10.15-i adás

Hrvatska Kronika, 2025.10.15-i adás

Unser Bildschirm, 2025.10.14-i adás

Srpski ekran, 2025.10.14-i adás

Közelebb - Roma magazin, 2025.10.13-i adás

Rondó, 2025.10.10-i adás

Ecranul nostru, 2025.10.08-i adás

Unser Bildschirm, 2025.10.07-i adás

Srpski ekran, 2025.10.07-i adás

Közelebb - Roma magazin, 2025.10.06-i adás

Rondó, 2025.10.03-i adás

P'amende, 2025.10.02-i adás

Barangolások, 2025.10.02-i adás

Ecranul nostru, 2025.10.01-i adás

Srpski ekran, 2025.09.30-i adás

Unser Bildschirm, 2025.09.30-i adás

Hrvatska Kronika, 2025.10.01-i adás

Domovina, 2025.09.29-i adás

Közelebb - Roma magazin, 2025.09.29-i adás

Rondó, 2025.09.26-i adás

Ecranul nostru, 2025.09.24-i adás

Ecranul nostru, 2025.09.24-i adás

Slovenski utrinki, 2025.09.25-i adás

Hrvatska Kronika, 2025.09.24-i adás

Unser Bildschirm, 2025.09.23-i adás

Srpski ekran, 2025.09.23-i adás

Domovina, A MŰVÉSZET NEM ISMER HATÁROKAT

Közelebb - Roma magazin, 2025.09.22-i adás

Rondó, 2025.09.19-i adás

P'amende, 2025.09.18-i adás

Barangolások, 2025.09.18-i adás

Ecranul nostru, 2025.09.17-i adás

Hrvatska Kronika, 2025.09.17-i adás

Unser Bildschirm, 2025.09.16-i adás

Srpski ekran, 2025.09.16-i adás

Közelebb - Roma magazin, 2025.09.15-i adás

Domovina, Az eső sem szegte kedvünket

Rondó, 2025.09.12-i adás

P'amende, Drom e Melindako

Hrvatska Kronika, 2025.09.10-i adás

Ecranul nostru, 2025.09.10-i adás

Slovenski utrinki, 2025.09.11-i adás

Srpski ekran, 2025.09.09-i adás

Unser Bildschirm, 2025.09.09-i adás

Domovina, 2025.09.08-i adás

Közelebb - Roma magazin, 2025.09.08-i adás

Rondó, 2025.09.05-i adás

P'amende, 2025.09.04-i adás

Ecranul nostru, 2025.09.03-i adás

Hrvatska Kronika, 2025.09.03-i adás

Barangolások, 2025.09.04-i adás

Haluska Fesztivál

Srpski ekran, 2025.09.02-i adás

Unser Bildschirm, 2025.09.02-i adás

Domovina, 2025.09.01-i adás

Közelebb - Roma magazin, 2025.09.01-i adás

Rondó, 2025.08.29-i adás

Slovenski utrinki, 2025.08.28-i adás

Ecranul nostru, 2025.08.27-i adás

Hrvatska Kronika, 2025.08.27-i adás

Unser Bildschirm, 2025.08.26-i adás

Srpski ekran, 2025.08.26-i adás

Domovina, 2025.08.25-i adás

Közelebb - Roma magazin, 2025.08.25-i adás

Rondó, 2025.08.22-i adás

P'amende, 2025.08.21-i adás

Ecranul nostru, 2025.08.20-i adás

Barangolások, 2025.08.21-i adás

Domovina, 2025.08.18-i adás

Közelebb - Roma magazin, 2025.08.18-i adás

Hrvatska Kronika, 2025.08.20-i adás

Srpski ekran, 2025.08.19-i adás

Unser Bildschirm, 2025.08.19-i adás

Rondó, 2025.08.15-i adás

P'amende, Jelen vagyunk

Slovenski utrinki, 2025.08.14-i adás

Ecranul nostru, 2025.08.13-i adás

Hrvatska Kronika, 2025.08.13-i adás

Unser Bildschirm, 2025.08.12-i adás

Srpski ekran, 2025.08.12-i adás

Domovina, Gyökerek és szárnyak: a Telekgerendási Szlovák Klub 50 éve

Közelebb - Roma magazin, 2025.08.11-i adás

Kvartett, 2025.09.25-i adás

Világ, 2025.11.08-i adás

Világ, 2025.11.08-i adás