Riport M. Doncsecz Ibolyával, akivel fölelevenítettünk egy-két érdekességet szlovén tévés szerkesztő-riporteri munkájából, illetve szlovén főiskolai, majd később egyetemi oktatói tevékenységéből.
1981-ben ljubljanai egyetemi tanulmányait befejezve a szombathelyi Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtárban kapott szlovén nemzetiségi könyvtárosi állásajánlatot. A szlovén nyelv és irodalom mellett ugyanis könyvtárosi végzettséget is szerzett a szlovén fővárosban. Gondolkodási időt kért, majd az akkoriban létrehozott szombathelyi Tanárképző Főiskola szlovén tanszékének vezetője, dr. Gadányi Károly is megkereste és szlovén tanársegédi beosztást ajánlott fel számára. Utóbbit választotta.
A magyar rendszerváltást követően a Magyar Televízió mind a tizenhárom, a kisebbségi törvényben elismert magyarországi nemzetiség számára megteremtette egy anyanyelvi kulturális magazin sugárzásának a lehetőségét. Az oktatás mellett belevágott ebbe is. Kezdetben anyaországi szlovén lektor segített neki az oktatásban és a médiban is. Később egy fiatal kolléganője is részt vett a műsorszerkesztésben.1998-ban Szentgotthárdon átadták a Szlovén Kulturális és Információs Központot, illetve a Szlovén Köztársaság Szentgotthárdi Főkonzulátusát, szükség volt egy magyar-szlovén tolmácsra. M. Doncsecz Ibolya tévészerkesztő ismét egyedül maradt. Ráadásul három éven át minden második héten doktori iskolába járt Szombathelyről Budapestre. Ekkor választania kellett: doktori tanulmányok vagy televíziózás. Mindkettő nem ment. Mindössze az utolsó hármasvizsga és a doktori értekezés megírása volt hátra. Addigra beszippantotta a televíziózás varázsa. Doktorátus nuku. Csak utóbbi föláldozásával tarthatta meg szlovéntanári és tévészerkesztői munkáját is. Nem bánta meg, mert nagyon mozgalmas volt a televíziós munka az elmúlt több mint három évtizedben, sőt nyugdíjasként is besegít a helyébe lépett fiatalabb szerkesztőnek.
Operatőr kollégájával a ptuji várban, Szlovénia legrégibb településén, forgattak egy filmet a határon átnyúló kulturális együttműködésről. A vár ez idő szerint múzeumként szolgált. Bevett szakmai szokás volt, hogy először mindig a tévés nyilatkozatokat vették föl, utána, senkit nem föltartva, senkit nem zavarva komótosan készültek a vágóképek. Egyszer aztán azon kapták magukat, miután már ők ketten is szedelőzködni kezdtek, hogy a hatalmas várban nincs egy teremtett lélek sem! Szlovéniában, pénteken délután három óra után, egy kulturális intézményben?! Jó hogy! Akkoriban még nem voltak mobiltelefonok. „Szűzanyám,” sopánkodott félhangosan, amikor lenézett a toronyból a mélybe, ahol a haragos vizű Dráva folyó hömpölygött. „Hogy ugorjak le ebbe a szédítő mélységbe, amikor nem is tudok úszni?!… Jaj, jaj, hogy jutunk ki innen?!” Mindenféle rémséges dolgok jártak az eszében a hajdanvolt vártömlöcökről, válogatott kínzóeszközökről. Talán az őszinte bűnbánatot tanúsító fohász segített: „Jaj, drága Szűzanyám, csak most az egyszer segíts, hogy innen ép bőrrel kiszabaduljunk!… ”
Szlovén nemzetiségi műsor minden hétfőn 13:00-tól az MR4 Nemzetiségi Rádió műsorán.
Szerkesztő-műsorvezető: Mukics Ferenc