Riport Pfeiffer Józsefnével, aki férjével a Bicskéhez közeli Óbarokon ismerkedett meg. Mindketten a helyi állami gazdaságban dolgoztak, mivel az 1950-es években a nyugati határvidéken nem találtak munkát. Néhány évvel később, 1964-ben kezdték el építeni a Bécset Budapesttel összekötő M1-es autópályát, amelynek nyomvonala drasztikusan kettévágta a csodálatos természeti környezetben fekvő települést.
A felsőszölnöki lány udvarlójától hallotta először, hogy Szentgotthárd mellett van egy parányi falu, Zsida, a Zsidahegy nevű falurésszel. Férje onnan származott. A falu egy eldugott völgyben terül el, míg Zsidahegy fenn a dombon trónol. Riportalanyunknak volt egy Irén nevű testvére, aki szintén Óbarokon dolgozott. A kifürkészhetetlen sors úgy hozta, hogy udvarlójának fiútestvére, Géza is a helyi gazdaságban kereste a kenyerét. A két zsidai Pfeiffer fiú a két szlovén származású Csuk lányt vette el feleségül. Géza és Irénke Óbarokon maradtak, a másik fiatal házaspárt pedig hazacsalták a fiúk zsidai szülei.
Házasságkötése után Mici néni nagyon nehezen szokta meg a Zsidahegy nevű, Zsidához, illetve Szentgotthárdhoz tartozó településrészt, ahol nem volt se bolt, se kocsma, se iskola, se templom, se temető, csak egy kavicsos út. Bár a vasi nagyközség –amely 1983-ban vált várossá – és az osztrák Heiligenkreuz a lábaik előtt hevert, a gyönyörűséges madártávlat nem enyhítette szomjukat és nem lakatta jól őket, a többi létszükségletről nem is szólva. Lányként szülőfalujában a síkvidéki faluközpontban lakott, amely rendelkezett a fent említett létesítményekkel. Óbarokon szintúgy. „Jaj, mit keresek én itt” – kesergett magában.
A fiatal pár először vett magának egy öreg, roggyant zsúpfedeles parasztházat. Ha odakint egy napig esett az eső, bent a házban ez három napig is eltartott. (Mici néni két – boldog és boldogtalan – élete, mint a filmben.) Szerencsére a következő esztendőben már építettek maguknak egy új házat.
Beszélgetőtársunk azt is megpróbáltatásként élte meg Zsidahegyen, hogy az első, kisebb dombról még úgy-ahogy simán legurult a kerékpárjával. A nem-épp-szép nevű, de annál meredekebb Akasztó-dombról való leereszkedés viszont meglehetősen nagy kihívás volt, mert ha leesett volna a biciklilánc, könnyen az osztrák oldalon lévő Heiligenkreuzban (Rábakeresztúron) találta volna magát. Vagy úgy járt volna, mint Gazsi és Mazsi, akik tandemkerékpárral száguldottak lefelé a meredélyen egy szakadék felé, aztán az elöl ülő koma idegesen hátrakiáltott haverjának: „Kontrázz, Gazsi!!!” – Mire az rákezdte: „Hup-pápá, hup-pápá, hup-pápá.”
2003. április 3-án hajnalban ismeretlenek Szentgotthárd határában – a heiligenkreuzi ipari parkkal szembeni magyar területen – hatalmas bitófákat állítottak föl. Ezzel tiltakoztak az Ausztriából évek óta érkező szennyezések (Rába, Lapincs, biomassza-erőmű) és a magyar határra tervezett óriási hulladékégető ellen. A három bitófán egy-egy bábu lógott: Föld, Víz, és Levegő felirattal. Osztrák nemzeti színű táblával a testükön azt üzenték, Ausztria megöli (megmérgezi) a magyar földet, vizet és levegőt. A közel hat éven át tartó ellenállás és küzdelem végül sikerrel járt. Az osztrák Közigazgatási Bíróság a hulladékégető felépítésére korábban kiadott engedélyt 2012-ben hatályon kívül helyezte.
Azért iktattunk be egy rövid kitérőt, hogy riportalanyunk fújjon egyet, mert visszafelé az Akasztó dombon, és a másik, kisebb kaptatón is, csak tolni tudta a biciklijét. Egyszer ugyan nekiveselkedett, hogy a kisebbik emelkedőn ő is föltekerjen, mint az erős fizikumú férje, de félúton, sajnos, elfogyott a szuflája. Többet nem próbálkozott.
Az évek múlásával azt tapasztaltuk, hogy Mici néni a Liget megállóban, a nem-épp-szép hangzású domb lábánál, többször türelmesen várja a Zsidahegy felé tartó apátistvánfalvi buszt. Bicikli nélkül.
Az évszakok ciklikus változásával egyszer csak végképp eltűnt a megállóból.
Ekkor kerestük föl otthonában, mint azóta kiderült, utoljára. Még az autónknak is nehezére esett a két emelkedő, amelyekkel ő, a törékeny asszony, egész életében, több mint fél évszázadon át küzdött.
Mérhetetlenül fáj a szívünk, hogy mi sem találkozhatunk többet a szlovén anyanyelvéhez és kultúrájához mindvégig ragaszkodó, hajlott korában is csupa szív Mici nénivel.
Szlovén nemzetiségi műsor minden hétfőn 13:00-tól az MR4 Nemzetiségi Rádió műsorán.
Szerkesztő-műsorvezető: Mukics Ferenc