Szerb nemzetiségi műsor – 19. hét

A május 5-11. közötti adások tartalmából.
 

Május 6., kedd:
– Műsorunkban szó lesz a mai szerb egyházi ünnepről, valamint a hozzá kapcsolódó szokásokról.
– Szólunk a tegnapelőtti szerb egyházi búcsúról Magyarcsanádon_műsorrésztvevő: Kollár Ferenc, a helyi Szerb Önkormányzat elnöke.
– A budapesti 19. kerületi Művelődési Ház adott otthont a Tánc Világnapja alkalmából szervezett „Nemzetiségi Folklórbemutatónak” – a rendezvényről beszél interjúalanyunk Rusz Boriszláv, a 19. kerületi Szerb Önkormányzat elnöke.

Szerkesztő-műsorvezető: Gyurity Diána

Május 7., szerda:
– Műsorunkban szó lesz a szombaton Deszken megtartott „Deszki értékek” c. rendezvényről, melyen részt vett a helyi Bánát Szerb Közhasznú Egyesület is élén interjúalanyunkkal Brczán Krisztiforral, az Egyesület elnökével.
– A medinai szerbek is sikerrel pályáztak a BGA Zrt.-nél. A mintegy három millió forintos támogatásból a helyi szerb templom ajtaját, ablakait igyekeznek felújítani – műsorrésztvevő: Szokics Elekné, a Medinai Szerb Önkormányzat elnöke.
– Pomázon tegnap szerb egyházi búcsú volt – erről is lesz egy dolgozat. Műsorrésztvevők: Ljuba Milisavic atya, pomázi parókus, valamint Zoran Zivic atya, budakalászi parókus a liturgia szónoka.
– Lesznek még hírek, tudósítások és más érdekességek is.

Szerkesztő-műsorvezető: Mándity Predrág

Május 9., péntek:
– Mai műsorunkban szó lesz a Mohácsi Szerb Önkormányzat keddi üléséről – műsorrésztvevő: Sztepanov Szlobodánné, a választott testület tagja.
– RURALFUDTUR – ezt a címet viseli az a magyar-szerb határon átnyúló projekt, amely hétfőn vette kezdetét és másfél évig tart. Műsorrésztvevő: Boris Suman, a projektben résztvevő szabadkai szervezet elnöke.
– Idén is lesz Tabáni Est, éspedig jövő szombaton május 17-én. Az előkészületekről beszél interjúalanyunk Vukovits Dusán, a Tabán Szerb Néptáncegyüttes művészeti vezetője.
– Lesznek még hírek, tudósítások és más érdekességek is.

Szerkesztő-műsorvezető: Mándity Predrág

Május 10., szombat:
– Kívánságműsorral jelentkezünk.

Szerkesztő-műsorvezető: Rádity Milenkó 

Május 11., vasárnap:
– A műsor első felében kívánságműsor lesz, míg a második felében ismétlés a hét anyagiból.

Szerkesztő-műsorvezető: Mándity Predrág

Szerb nemzetiségi műsor minden nap 14:00-tól a Nemzetiségi Rádió műsorán!

Ide kattintva hallgathatja online>>>

Borítókép: pexels

Olvasson tovább