Riport N. Sömenek Margittal, aki az 56-os forradalom idején az Egyesült Államokba távozott férjével, akivel negyvenöt évet töltött el együtt jóban-rosszban. Özvegyasszonyként még csak hetvennyolc éves korában vonult nyugdíjba Floridában. Sok mindenről beszélgetve szóba hozzuk a közelgő anyák napját is. Kiskorában sokszor kikapott, még ebéd közben is. Sajnos édesapja sem védte meg soha, mert elmondása szerint édesanyja és anyai nagymamája hordták a családban a nadrágot. Ők ketten összefogtak, neki és édesapjának pedig hallgatniuk kellett. Szerinte náluk érvényesült még a matriarchátus. Jóllehet egyetlen gyermek volt, de valahogy nem értették meg egymást édesanyjával serdülő és fiatal felnőtt korában sem… Igaz, az 1930-40-es évek már nagyon régen voltak. Édesanyjának, aki az akkori szegényes körülmények között is szeretett szépen öltözködni, már természetesen régen megbocsátott. Fiatal csitri volt, amikor a vasárnapi mise után egy felnőtt asszony azt kérdezte tőle, édesanyja miért csak magát cicomázza, miért nem vesz új ruhadarabokat neki is.? A fruska azzal védekezett, miért tőle kérdezi ezt, miért nem a szülétől?… Tizenhárom éves lehetettem, meséli, amikor édesanyám egyszer a közeli kisváros piacán vett nekem egy sárga virágmintás anyagot, hogy varrjak magamnak belőle egy ruhát. Ezt volt az utolsó kedves gesztus tőle… Annak, hogy elég mostohán bánt vele az édesanyja és meglehetősen keményen fogta, jó oldala is volt. Korán önállósodott. Nyáron eljárt az erdőbe epret, szedret, vargányát szedni és egyebeket, amit Szentgotthárdra vitt és eladott a piacon…. A Covid járvány alatt, amikor kijárási tilalom volt Amerikában is, ottani ismerősei kétségbe estek, mi lesz most velük, éhen fognak halni?! Ő pedig szinte a semmiből, egy kis krumpli, sárgarépa, petrezselyem, zsír, is tudott rittyenteni secperc alatt egy jó kis krumplilevest. Szerinte nagyon sok amerikai honfitársa egyáltalán nem tud főzni, leginkább a készételeket preferálják, a gyorsételeket, meg hogy elmegyünk a vendéglőbe, aztán az első kis problémánál éhen akarnak halni… Ezek után talán nem véletlen, hogy az Egyesült Államokban sok túlsúlyos ember van, ő maga mindig is ügyelt a testsúlyára. Képzelje el, mondja nekem nevetve a telefonba a tengerentúlról, egy alkalommal bejelentkeztem telefonon a kórházba valamilyen rutinvizsgálatra. Erre a vonal túloldalán azt kérdezi tőlem az asszisztensnő, mennyit nyomok a mérlegen, 250 font alatt vagy fölött? (Egy font kb. fél kiló). Nekik ezt ugyanis tudni kell, mert ha fölötte van, akkor egy nagyobb ágyról kell gondoskodniuk… Én meg egy jó húsban lévő szlovéniai ismerősöm esetét meséltem el, aki meglepődött, amikor egy ottani asszisztensnő egy mérőszalaggal jött hozzá, hogy megmérje döbrögisnek is mondható pocakja kerületét. Nem tudván hova tenni a dolgot, csak pislogott. Bizonyos méret fölött szintén fontos kérdés, hogy a páciens befér-e egy hagyományos méretű CT-be. Utóbbi ismerősömnek is szerencséje volt, akár Margit asszonynak…

Szlovén nemzetiségi műsor minden hétfőn 13:00-tól az MR4 Nemzetiségi Rádió műsorán.

Szerkesztő-műsorvezető: Mukics Ferenc

Tovább a műsoroldalra >>>