Szlovák nemzetiségi műsor – 17. hét

Az április 21-27. közötti adások tartalmából.
 

Április 21., hétfő:
– Tavasszal a természet ébredését és a megújulást is ünneplik – ennek jegyében sok termékenységi és megtisztulási hagyomány kapcsolódik ehhez az időszakhoz. Szlovákoknál Húsvét hétfőn a fiúk szalagokkal díszített fűzfavesszőkkel (korbáccsal) „csapkodják” meg a lányokat, majd meglocsolják őket kölnivel vagy vízzel. Ez a rítus a termékenység és fiatalság megőrzését szolgálja. A lányok hímes tojással, szalaggal vagy házi süteménnyel viszonozzák a látogatást. Magyarországon a Dunától keletre Sárát kivéve a szlovákok mindenütt locsolnak, a Dunától nyugatra pedig csak a korbácsolás a szokás.
– Húsvétkor nemcsak Jézus Krisztus feltámadásának, hanem a tavasz eljövetelének ünnepe is. Ebből az alkalomból meghívom kedves hallgatóinkat a békéscsabai Huszár Erzsébet kertjébe, aki bemutatja nekünk az ébredező természetet. Megszólaló: Huszár Erzsébet
– Alžbeta Tószegiová a népi tárgyak gyűjtője Pitvaroson élt. Emellett kiváló mesemondó is volt, így a szülőfalujáról mesélve, megismerhettük az ott tartott húsvéti szokásokat is. Megszólaló: Tószegi Erzsébet
A Csataly és Nagygurab díszei bekerültek Szlovákia szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára. (Szlovák Rádió összeállítása)
Megszólalók: Tatiana Šušková

Szerkesztő-műsorvezető: Dózsa Zenta

Április 22., kedd:
– Műsorismertetés, hírek, nemzetiségi információk, aktuális felhívás
– 30 éve április 12-én tartotta alakuló ülését az akkor 53 tagú Országos Szlovák Önkormányzat. Ebből az alkalomból rendezte meg először a testület a hazai szlovákság legnagyobb ünnepét, a Magyarországi Szlovákok Napját múlt szombaton a fővárosban. Az ünnepi köszöntők után átadták a testület Nemzetiségünkért–díját is, és Az év pedagógusa elismeréseket is. Ez utóbbit két személy vehette át. A kesztölci Horicka, azaz Kiserdei Óvoda óvónője Kain Melinda, aki 1998 óta dolgozik az intézményben. Mindig is érdekelte a népi kultúra és településének folklórja, a gyerekekkel is igyekszik megismertetni ezeket a hagyományokat.
Megszólaló: Kainová Melinda
– Mohay Viera, a sátoraljaújhelyi szlovák általános iskola pedagógusa szintén átvehette április 12-én a budapesti Bolgár Kulturális Központban az Országos Szlovák Önkormányzat „Az év pedagógusa„ kitüntető címet. 1998 óta tanít az intézményben technikát és biológiát, de a szabadidős foglalkozásokba is szívesen bekapcsolódik. Az iskolában szlovák színjátszó csoportot vezetett, rendezéseivel országos seregszemlére jutottak el a tanulók. Modern és interaktív módszerekkel tanítja szlovákul és magyarul a gyerekeket. Pedagógusként szoros kapcsolatot ápol a helyi szlovák önkormányzattal és a zempléni szlovák szervezetekkel, művészeti csoportokkal, diákjait rendszeresen viszi el az általuk szervezett programokra.
Megszólaló: Mohay Viera
– Pilisszentkereszt, a szlovák hagyományokkal nagyon gazdag falu. A természetes asszimiláció ellenére mai napig az utcákon hallani a szlovák szót. A Szlovák Nemzetiségi Általános Iskolában minden gyerek tanulja az őseik nyelvét.
Megszólaló: Szabóné Marlok Júlia
– Studnicka – Forrás c. sorozat a szlovák népi hagyományokról
– Ébredezik a természet – tavaszi szokások, munkák és hiedelmek. Húsvétvasárnapon, a feltámadás napján tilos volt seperni, nehogy elseperjék a házhoz érkező locsolókat.

Szerkesztő-műsorvezető: Hrubonová Iveta

Április 23., szerda:
– Műsorajánló, hírek, nemzetiségi információk
– A mai műsorunkban április 12-én rendezett Magyarországi Szlovákok Napjának eseményeinek feldolgozását folytatjuk. A Magyarországi Szlovákok Országos Önkormányzata (CSSM) megemlékezett első közgyűlésének és alakuló ülésének 30. évfordulójáról. Hogy pontosan mi is történt akkor, hogyan élték meg az eseményt az egyes tagok és választók, azt a mai hangmontázsban hallhatják. Az eseményeket a fő hírblokk után Zuzana Medveďová, Mótyán Tibor, Július Alt, Ribová Etelka, Mária Mataisová, Zuzana Lauková, Imrich Fuhl és Matej Kesjar idézi fel.
Megszólalók: Medvegy Pálné Klimaj Zsuzsanna, Mótyán Tibor, dr. Alt Gyula, Riba Etelka, Mataisz Istvánné Mária, Laukó Zsuzsanna, Fuhl Imre, Kesjár Mátyás
– A szerdai „Kabelka” című női magazin vendége pedig Ildika Očovská lesz, akit 2025. április 12-én a Nemzetiségünkért díjjal tüntettek ki az oktatás és a közélet területén végzett sokéves, gazdag és sikeres munkájáért.
Megszólaló: Ocsovszki Ildikó

Szerkesztő-műsorvezető: Dózsa Zenta

Április 24., csütörtök:
– A Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége idén is rá kívánja irányítani a figyelmet népi építészetünk és hagyományos paraszti kultúránk értékeire. Az április 26-27-i hétvégén ismét megnyitják a tájházak kapuit, érdekes és változatos programokkal várják látogatókat, melyek a múlt örökségét mutatják be egészen napjainkig.
Természetesen szlovák néprajzi gyűjteményeink is csatlakoznak a rendezvényhez. A mai adásunkban hallhatnak a közelgő eseményekről és a hétvégi programlehetőségekről.
A fő hírblokk után kedves hallgatóinknak lehetősége lesz arra, hogy sétát tegyenek az oroszlányi Szlovák Tájházban. Idegenvezetőnk Alžbeta Sabová, a helyi szlovák önkormányzat elnöke lesz.
Megszólaló: Szabó Istvánné, Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnöke
– A második részben az időközben elhunyt Ondrej Krupa néprajzkutatót hallhatjuk, aki archív felvételek segítségével magyarázza el a szlovák néprajzi gyűjteményekkel kapcsolatos fogalmakat.
Megszólaló: dr. Krupa András (archívum)

Szerkesztő-műsorvezető: Dózsa Zenta

Április 25., péntek:
– Műsorismertetés
– Nemzetiségi információk
– Programajánló
– A műsor első részében ellátogatunk Békéscsabára, a Kölcsey Utcai Óvodába, ahol 1959 óta folyamatos a szlovák nyelvoktatás. Április 10-én szlovák nemzetiségi napra hívtak bennünket, hogy megmutassák, őseink nyelve és kultúrája mélyen gyökerezik már a legkisebbek szívében is.
Megszólalók: Pribelszkiné Verasztó Ildikó – óvodavezető; Seres Aida – óvónő; Paulik Antal – a parlament szlovák szószólója; Malatinszkiné Stuber Csilla – szülő; Kiszely András – elnök, Békéscsaba Szlovák Önkormányzata; Gergő Marcell – vezető, Szőlőfürt Citerazenekar; Pálinkás Zsófia – békéscsabai hagyományőrző
– Ezután egy egyedülálló tanulmánykötetről lesz szó, amely során a magyarországi szlovákok, németek, szerbek, romák és románok körében végzett teljeskörű szociolingvisztikai kutatások eredményét mutatjuk be. A Többnyelvűség Magyarországon című könyvet ma délelőtt a SZTE Nemzetiségi Intézetében is bemutatták. A kötet kitűnő, tanulságos olvasmány, mely a következő kérdésekre keresi a választ: Hogyan működik a nemzetiségek körében a két- vagy többnyelvűség? Mi okozza a nyelvvesztést vagy a nyelvcserét?
Megszólalók: Dr. Bartha Csilla – a kötet szerkesztője; Hornokné Uhrin Erzsébet – társszerző; Tuska Tünde – társszerző
– Rádiójáték – Jonás Záborsky műve alapján: Dva dni v Chujave – pozsonyi archív

Szerkesztő-műsorvezető: Makai Ildikó

Április 26., szombat:
– Műsorismertetés
– Már 58 éve létezik a Nógrádi Nemzetiségi Találkozó, melyen ma már több ország kap bemutatkozási lehetőséget 5 napon keresztül hazánk és a szlovákiai Nógrád területén különböző településein. Ennek az eseménynek a zárónapja mindig július utolsó vasárnapja, mégpedig a Bánki-tó szabadtéri színpadán. A zárónap része a Magyarországi Szlovákok Országos Folklórtalálkozója is már 28. éve. A programot a fiatalok műsora indította, majd a Tiszta forrásból című gálaműsor vette kezdetét, melyen az ország különböző régióiból érkeztek művészeti csoportok.
Megszólalók: Tóth Erika, Krafcsenkó Katalin, Kollár Margit, Mencer Mária, Alt Gyula, Csákiné Rekeny Zsuzsanna, Szatmáryné Balogh Erika
– Molnár Andrásné Fuhl Gizella 1932. május 10-én született Pilisszentkereszten. A helyi általános iskolában oktatott szlovák nyelvet több mint negyven évig. Nagyszerű eredményeket elérve évtizedeken át vezette az iskolai énekkart. Hosszú pedagógiai tevékenysége során több generációban ébresztett szenvedélyt a szlovák népdal iránt. Egyik alapítója és hosszú időn keresztül művészeti vezetője volt a Pilisszentkereszti Szlovák Pávakörnek. Munkáját az Országos Szlovák Önkormányzat 2002-ben „Nemzetiségünkért” díjjal ismerte el. 2010-ben Molnár Andrásné a művelődés és kultúra, a szlovák identitás megőrzése és megerősítése terén végzett munkájáért, valamint a magyarországi szlovák kisebbségért tett sokszínű tevékenységének elismeréseképpen megkapta a Pro Cultura Minoritatum Hungariae díjat is.
Megszólaló: Molnárné Fuhl Gizella

Szerkesztő-műsorvezető: Hrubonová Iveta

Április 27., vasárnap:
Válogatás a héten elhangzott interjúkból, összeállításokból:
– Idén is átadták az Év pedagógusa díjakat, Kain Melinda óvónő és Viera Mohayová a díjazottak.
– A szerdai adásban visszatértünk az idei Magyarországi Szlovákok Napja ünnepséghez. A 30 évvel ezelőtt megalakult első Országos Szlovák Önkormányzat még élő tagjai közül öten a Tiszteletbeli grémium tagjai lehettek.
Megszólalók: Medvegy Pálné, Mótyán Tibor, Dr. Alt Gyula, Riba Etelka, Mataisz Istvánné, Laukó Zsuzsanna, Kesjár Mátyás, Fuhl Imre
– Női magazin – benne Ocsovszki Ildikó portréja, aki április 12-én átvehette a Nemzetiségünkért díjat.

Szerkesztő-műsorvezető: Makai Ildikó

Szlovák nemzetiségi műsor minden nap 18:00-tól az MR4 Nemzetiségi Rádió műsorán.

Tovább a műsoroldalra >>>

Borítókép: Unsplash

Olvasson tovább