Riport a szentgotthárdi Kovács Imrénével (3. rész), aki elmondja, hogy szülőfalujában gyermekkorában az 1950-es években a húsvét és a jó idő közeledtével a dombon, ahol laktak, már javában metszették a fákat, nagyhéten pedig általános nagytakarítást tartottak az udvarban, a ház körül és bent a házban is. Mindenki tudta, hogy közeleg a keresztény világ legnagyobb ünnepe, Krisztus kínhalála, majd örvendetes föltámadása. Amikor az elszáradt fanyesedéket, szőlővenyigét és a parasztporta körül egész évben fölhalmozódott limlomot égették, a virgonc lángokban már úgymond a húsvéti föltámadás előképét látták… Agyagért is szívesebben mentek az erdő aljára, mint máskor, mert tudták, hogy a nagy ünnep előtt a ház előtti fedett tornácot is ki kell meszelni, ünnepivé varázsolni, a konyhában és a szobában pedig fölsikálni, majd fölvikszolni a deszkapadlót. A nagyhét vége felé azért már unták a sok babot és szárított gyümölcsöt… A nagyszombati feltámadást követően a legények az ő dombjukon is hatalmas örömtüzet gyújtottak és üres festékes dobozokat használva karbideleggyel durrogtak. Riportalanyunk, fiús lányként, szintén segédkezett a legényeknek a lövöldözésnél, a durranást követően, a fémdoboz teteje elrepült pár méterre. A felnőttek természetesen vigyázó szemeiket a gyerekekre szegezték, hogy ne történjen semmi baj… A feltámadás után a gyerekek leginkább az igazi falusi húsvéti parasztsonkának örültek és persze a színes húsvéti tojásoknak. A hazai szlovének eredendően nem ismerik a húsvéthétfői locsolkodást, de az utóbbi időben kezdik átvenni a magyar többségtől. Beszélgetőtársunk elmondta, hogy a kisváros, ahol ma él, valamelyik évben tele volt eldobált húsvéti színes tojásokkal. Úgy látszik, a mai fiúk körében a kislányok, nagylányok és asszonyok által ajándékozott hímes tojásnak sincs már akkora becsülete, mint hajdanán.
Szlovén nemzetiségi műsor minden hétfőn 13:00-tól az MR4 Nemzetiségi Rádió műsorán.
Szerkesztő-műsorvezető: Mukics Ferenc
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.