Riport Aranyi Imrénével (3. rész), aki az 1999-ben szombathelyi székhellyel alapított Pável Ágoston Szlovén Kulturális Egyesület elnökhelyettese, illetve a Szombathelyi Nefelejcsek szlovén népdalkör alapító tagja. Négy és fél évtizede a vasi megyeszékhelyen él, így régimódi, ráérős történetmesélésünk során szót ejtünk arról is, hogy egy erdőkkel ölelt nagy domb tetején laktak népes családjukkal Felsőszölnökön. Még jó időben is fél- vagy háromnegyed órát kellett gyalogolni egy hatalmas gyökerekkel szabdalt sötét erdőn keresztül, amíg az iskolába értek. Az 1960-as években, amikor még kemény telek voltak, még nagyobb kihívást jelentett az iskolába járás a nagy hóban és hidegben. Esős időben pedig a sáros erdei út okozott gondot… Amikor már nagyobbacska lett, a hat gyerek közül riportalanyunk volt a legidősebb, akkor estefelé újból meg kellett tenni a szóban forgó hosszú nehéz utat, a tejcsarnokba kellett vinni a tejet, amiből a családnak egy kis pluszbevétele származott. Serdülőlányként az is előfordult, hogy a nehéz terep- és időjárási viszonyok miatt megcsúszott, és az aznapi bevétel szó szerint elúszott. Nem dicsérték meg odahaza, de mit lehetett tenni, ilyen malőr másokkal, felnőttekkel is megesett… Nagyon megragadt emlékezetében az a látvány, amikor a vasárnapi misék után, amikor még szinte mindenki eljárt az istentiszteletekre, egy hosszú völgyön keresztül indultak el hazafelé, nem az embert próbáló erdőn át. Egy végeláthatatlan, ünneplőbe öltözött sor kígyózott megtisztultan és méltóságteljesen, ráérősebben, mint hétköznapokon. A dombon fölfelé kaptatók csodálták a völgybeli emberáradatot, a lentiek pedig kissé irigykedve nézték a föntieket, akik már majdnem hazaértek, ahol már várta őket a finom ünnepi ebéd. Egy idegen pedig biztosan azt gondolta volna, hogy valami különös zarándokok lehetnek, akik áhítattól eltelve bolyonganak az erdőkkel övezett romantikus völgyben… Beszélgetőtársunk szerint évtizedekkel ezelőtt nem csak azért jártak többen a templomba, mert erősebb volt istenhitük a mai emberekénél, hanem mert akkoriban a gyárakban nem dolgoztak vasárnaponként, mint manapság. Ő akinek két évvel ezelőtti nyugdíjba vonulásáig négy műszakban kellett helytállni, ami tizenkét órázást is jelentett, nagyon is megtapasztalta ezt… Legidősebbként Anna asszony volt az, akinek először kellett vándorbotot fognia és elindulnia a nagybetűs életbe. Majd idővel a többiek is követték. A végén már csak édesanyjuk maradt a szülői háznál és a házőrző farkaskutya. A mama komoly műtétjét követően másik lányához költözött egy Szombathely közeli faluba. A házőrző nem volt hajlandó sehova se menni, így a szomszédokat kellett megkérni, hogy gondoskodjanak a hűséges ebről. Két-három havonta hazavitték a mamát, ott voltak vele egy-két napig gyermekei, unokái, akik épp ráértek. Ekkor nagyon boldog volt a kutyus. A mama és a családtagok is, aztán, mit volt mit tenni, irány mindenki vissza. A betegeskedő szülét már nem lehetett egyedül hagyni a hatalmas, erdőrengeteggel körülvett domb tetején. Öt évig élt vidéki lányánál. Most már a Mama is hazatért, végleg, szülőfaluja temetőjében pihen, férje mellett. Azóta Mindenszentek napján a sírkertben találkozik a család, élők és holtak. A szülői házban idegenek laknak, és azóta már a szegény elhagyott házőrző pára is jobblétre szenderült.

Szlovén nemzetiségi műsor minden hétfőn 13:00-tól az MR4 Nemzetiségi Rádió műsorán.

Szerkesztő-műsorvezető: Mukics Ferenc

Tovább a műsoroldalra >>>