Ötven éve fodrászként dolgozik, de közben egy kulturális csoportot is kialakított a vendégei köréből Budapesten Losó Györgyné Melinda. Az a vágy hajtotta, hogy tudást szerezzen a szalonban megforduló vendégeitől, akik között volt író, festő, költő, filmrendező, történész, pedagógus és jogász is. A zenész cigány családból származó Melinda rövid időn belül a kispesti kulturális életbe szervezőként is bekapcsolódott. Úgy gondolta, ha többen megismerik a roma kultúra gyökereit, az közelebb hozza egymáshoz az embereket. Így született meg a Talentum Klub, ahol vallási, nevelési és kulturális programok szervezésére fókuszáltak. Majd a klub átalakult a Romák Felzárkóztatásáért Egyesületté, amelynek célkitűzése, hogy fiatal, tehetséges roma és magyar zenészeket, írókat és képzőművészeket kutasson fel és mutasson be.
Három szólamra minden hétköznap 12:03-tól az MR4 Nemzetiségi Rádió műsorán.
Felelős szerkesztő: Horváth Éva
Szerkesztő-műsorvezető: Tótik Enikő
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.