Román nemzetiségi műsor – 43. hét

Az október 21-27. közötti adások tartalmából.
 

Október 21., hétfő:
– Hírek
– Sport hírek
– Népi kalendárium – Gabriela Nedelcu Păsărin (Román Regionális Rádió)
– Romániai és nemzetközi eseménynaptár
– „Romániát választom – száz pillanat a világtörténelemben” sorozat, a mai epizód a A Gavril Uric szerzetes által 1429-ben készített Tetraevanghelről szól, az első fennmaradt illusztrált román tetravanghel. Az Oxfordi Egyetem Bodleian Könyvtárában található. Román Regionális Rádió
– Riport a román ortodox székesegyház építésének 200. évfordulója alkalmából Gyulán rendezett ünnepségekről. Ebből az alkalomból ünnepi rendezvényre került sor, ikonkiállítással és jubileumi szentmisével. Megszólaló: Siluan, a magyarországi románok püspöke és Nicu Dărăștean ikonfestő
– Riport az október 18-19-én a szegedi katolikus székesegyházba rendezett „Te Deum Laudamus” kórusfesztivál , amelyet 10 évvel ezelőtt kezdeményezett egy temesvári tanárokból és zenészekből álló csapat, akik az ország nyugati részéből származó kóruszenét szerették volna bemutatni a Bega menti és azon túli város lakóinak, de a vajdaságiaknak is, a szerbiai Bánátból, és elérkezett a 10. jubileumi kiadásához. A Külföldi Románokért Felelős Osztály (DRP) támogatásával és finanszírozásával, a RoAct 2024 programon keresztült, Románia szegedi Főkonzulátusa, az aradi „Aurel Vlaicu” Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara szervezésében, és Kiss Rigó László szeged-csanádi római katolikus püspök támogatásával, a fesztivál idei kiadása első alkalommal került megrendezésre Magyarországon, és a Szegedi római katolikus székesegyházban, más néven a „Szegedi Dómban” került megrendezésre. Megszólaló: Siluan, a magyarországi románok püspöke, Veronica Demenescu, kórus találkozó szervező, Florin Vasioni, Románia szegedi főkonzulja, Kiss Rigó László szeged-csanádi római katolikus püspök.

Szerkesztő-műsorvezető: Bekán Anca Liana

Október 22., kedd:
Kalendárium: válogatás az október 22-én történt érdekesebb eseményekből.

A gyulai Szent Miklós Román Ortodox Katedrális építésének 200. és felszentelésének 30. évfordulóját ünnepeltük. Nicu Darastean, temesvári festő kiállításával kezdődött meg a kettős ünnepségsorozat, mely a gyulai Szent Miklós katedrálishoz köthető. Az épület mai formájában kétszáz éve készült el, de idén ünneplik felszentelésének 30. évfordulóját is. Ehhez kapcsolódva nyílt meg szombaton, okróber 19-én a művész ikonokból álló tárlata. Vasárnap püspöki szent liturgia volt a Szent Miklós katedrálisban.
Megszólaló: Siluan Atya, a Magyarországi Román Ortodox Egyházmegye püspöke.
Nicu Darastean, temesvári festő kiállításával kezdődött meg a kettős ünnepségsorozat, amely a gyulai Szent Miklós Román Ortodox Katedrálishoz köthető.
Megszólaló: Nicu Darastean.
Szülővárosában, Battonyán nyílt kiállítása Oroján István képzőművésznek. Október 11-én, a tárlat megnyitóján megtelt a Román Közösségi Ház bizonyítva, hogy a gyulai művész alkotásait nemcsak a román nemzetiséghez tartozók, hanem a szélesebb közösség is elismeri és nagyra értékeli. A kiállítást a Magdu Lucian Alapítvány szervezte.
Megszólaló: Sutya Miklósné, a Magdu Lucian Alapítvány elnöke, Martyin Emilia, muzeológus.
A szegedi Virgil Oprea, Szegedről szervezte meg az 1965-ben végzett, egykori társai talélkozóját. Az oszálytalálkozó október 20-án volt Trenu településén.
Megszólaló: Virgil Oprea.

Az osztálytalálkozóra kapcsán dalok a gyermekkorról, a szülőfaluról. Nppzenei műsor „De dor si drag” címmel.

Szerkesztő-műsorvezető: Bauer Adam

Október 23., szerda:
Hírek
Sport hírek
Nemzetközi és romániai eseménynaptár
Október 23. az 1956-os forradalom kitörésének napja. Az 1956-os forradalom Magyarország népének a sztálinista diktatúra elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca volt. Mi vezetett a forradalom kitöréséhez? Beszélgetés Weber Péter törtémésszel, a szegedi román tanszék violt lektorával.
Megszólaló: Weber Péter.
A Pedagógiai Oktatási Központ szervez minden évben Pedagógiai Nemzetiségi Napokat ahol a tanárok láttak több előadást, tanítási módszereket és különböző új alkalmazásokat. Idén október 7-21 között szervezték a Pedagógiai Nemzetiségi Napokat. A napokban bemutatták a jó és új módszertani és módszertani a nyelvoktatást, a nyelvi fejlesztést, az interkulturális identitásfejlesztést, konfliktuskezelés és intézményi programokkal kapcsolatos hátrányos helyzetű gyermekek oktatásával kapcsolatos programokat.
Megszólaló: Annamária Szarkáné Brád, román referens a Román Oktatási Hivatalban Budapesten
Szurkolók Klubja c. sportműsor: Román olimpiai bajnokok – Laura Badea vívó aki 1996-ban Atlantában olimpiai bajnok volt, 1995-ben Hágában világbajnok és háromszoros Európa-bajnok is. Camelia Potec úszó aki a sportban eltöltött 20 éve alatt több mint 200 országos bajnoki címet nyert és számos rekordot állított fel.

Szerkesztő-műsorvezető: László Anita

Október 24., csütörtök:
– Hírek.
– Válogatás az október 24-én történt érdekesebb eseményekből.
– Népi kalendárium.
Megszólaló: Gabriela Rusu-Pasarin
– Megjelent a „Foaia Romaneasca” román hetilap új száma.
Heti jegyzet: a telekommunikációs eszközök – különösen a mobiltelefonok és az internet elérésre alkalmas okos eszközök – használata szeptember óta korlátozva van az iskolákban.
A pusztaottlakai Vigyikán Mihály és felesége, Horga Aranka 1964. október 24-án házasodtak meg. Ma ünneplik a 60. házassági évfordulójukat.
– A hatodik forduló meccseit játszák a kézilabda Bajnokok Ligájában. A román bajnok, Dinamo Bukarest szerda este legyőzte a csoportjukat vezető Sporting Liszabon csapatát. A magyar férfi BL-együttesünk ma este jétszanak. A Veszprém és a Pick Szeged is legyőzhető ellenféllel találkozik.
Megszólaló: Szelezsán Péter.
– Beszélgetés a szegedi Virgil Opreaval, aki 59 éve fejezte be szülőfalujában, a romániai Trenu-településén, az általános iskolai tanulmányait. A napokban érkezett vissza az osztálytalálkozóról.
Megszólaló: Vorgil Oprea.
– Megzenésített versek – Gerge Toparceanu. George Toparceanu költészetét az eszközök gazdagsága jellemzi: versei között egyaránt található szonett, terzina, hexameter, szabadvers és népies strófák.
Megszólaló: dr. Mihaela Bucin, a szegedi román tanszák vezetóje.

Szerkesztő-műsorvezető: Bauer Adam

Október 25., péntek:
Hírek
Sport hírek
Interjú Lavinia Bogdánnal, aki szenvedélyesen rajong a keresztény zene iránt. Lavinia a gyulai román gimnáziumban érettségizett, majd úgy döntött, hogy a nagyváradi zenei karon tanul tovább. Jelenleg Sarkadon és Méhkeréken tanít, ahol nagy szeretettel és odaadással tanítja a zenét a diákjainak. A mai interjúban szenvedélyéről mesél, és arról, hogy mit jelent számára a zene.
Megszólaló: Lavinia Bogdan
A nap szentjei – Oktober 25-én Szent Markianosz és Martürioszra emlékezünk.
A nap személyisége – I. Mihály (románul Mihai I al României) aki Szinaja, 1921 októbe 25-én született. II. Károly román király és Ilóna görög és dán királyi hercegnő fia, I. Ferdinánd román király unokája, Románia királya 1927-től 1930-ig, valamint 1940-től 1947-ig.

Szerkesztő-műsorvezető: László Anita

Október 27., vasárnap:
– Vallásos műsor „In lumea credintei” címmel. – Pükösd után 24. vasárnap
– A mai vasárnap evangéliuma: Jairus leánnyának és a vérfolyásos asszonynak a megfyógyításáról szól a mai evangélim. A beteg asszony története beékelődik Jairus leányának feltámasztási eseménysorába.
Megszólaló: Visarion Tuderici Atya, a Magyarorsági Román Ortodox Püspökség titkára.
– Október 19-én és 20-án volt a gyulai Szent Miklós Román Ortodox Katedrális építésének 200. és felszentelésének 30. évfordulója alkalmából tartott ünnepségsorozat, amely Nicu Darastean, temesvári festő kiállításával kezdődött. Az ikonkiállítás október 19-én volt.
Beszélgetés Nicu Darastean, temesvári festővel, akinek a kiállításával kezdődött meg a kettős ünnepségsorozat, amely a gyulai Szent Miklós Román Ortodox Katedrálishoz köthető.
Megszólaló: Nicu Darastean.
Beszélgetés a nagyváradi származású Bódis Lászlóval, a Kétegyházi Baptista Gyülekezet volt lelkipásztorával, aki 2006-ig szolgált a gyülekezetben.
Megszólaló: Bódis László.
– Válogatás a héten elhangzott anyagainkból:
– Heti jegyzet: a telekommunikációs eszközök – különösen a mobiltelefonok és az internet elérésre alkalmas okos eszközök – használata szeptember óta korlátozva van az iskolákban.
– Riport az október 18-áam és 19-én a szegedi katolikus székesegyházban rendezett „Te Deum Laudamus” kórusfesztiválról, amelyet 10 évvel ezelőtt kezdeményezett egy temesvári tanárokból és zenészekből álló csapat, akik az ország nyugati részéből származó kóruszenét szerették volna bemutatni. A Külföldi Románokért Felelős Osztály (DRP) támogatásával és finanszírozásával, a RoAct 2024 programon keresztült, Románia szegedi Főkonzulátusa, az aradi „Aurel Vlaicu” Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara szervezésében, és Kiss Rigó László szeged-csanádi római katolikus püspök támogatásával, a fesztivál első alkalommal került megrendezésre Magyarországon, a Szegedi római katolikus székesegyházban, más néven a „Szegedi Dómban”.
Megszólaló: Siluan Atya, a magyarországi románok püspöke, Veronica Demenescu, szervező, Florin Vasiloni, Románia szegedi főkonzulja, Kiss Rigó László szeged-csanádi római katolikus püspök.

Szerkesztő-műsorvezető: Bauer Adam

Román nemzetiségi műsor minden nap 16:00-tól a Nemzetiségi Rádió műsorán.

Tovább a műsoroldalra >>

Olvasson tovább