Riport Rozsnyai Dénesnével (3. rész), akinek Mária nővére és Antal sógora az ötvenhatos forradalmat követő távozásuk után még csak tizenhat év után tudtak először hazalátogatni Magyarországra. Ennyi időbe telt, hogy megkapták a svájci állampolgárságot… Odakint Basel környékén éltek, gyönyörű alpesi falusi környezetben. Született öt gyermekük, akikkel szinte egyidőben tanulták az ott használt svájci német nyelvet. A családfő lakatos szakmájának köszönhetően gyorsan átképezte magát mosógépszerelővé, majd szorgalmas és megbízható munkájának köszönhetően jól ment a bolt. Az öt eleven gyermek nevelése mellett kezdetben feleségének ugyanis nem volt lehetősége, hogy pénzkereső foglalkozást keressen magának. Az egy-két-három-négy-öt eleven lurkó és cserfes kislány mellé néhány környékbeli gyereket is befogadtak, egyfajta nem hivatalos magánóvodaként működtek… Később Mária is dolgozott, például az egyik híres svájci óragyárban és másutt. Nagyszülőként bevállalták egyik lány unokájuk nevelését is, mert még a példás Svájcban is előfordul, hogy a házastársak elválnak egymástól. Naná, hogy kapóra jön ilyenkor egy jóságos nagyapó és nagyanyó!… Elérve a nyugdíjas kort szervezett turistaként sokat jártak magyarországi híres gyógyfürdőkbe. Egyszer csak kipattant fejükből, mi lenne, ha hazajönnének? A hangulatos dombos falucskában, ahol másodjára laktak, eszükbe jutott, hogy minden szép és jó, csak a településen nincs se bolt, se templom, se posta, se kocsma. Mi lesz, ha Tóni bácsi az idő kérlelhetetlen múlásával nem tud majd már autót vezetni? Akkor hogy és hol és ki fog például bevásárolni? Hogy a gyógyszertárról, orvosi ellátásról ne is beszéljünk. Ezért szép nagy, emeletes, kertes családi házat vásároltak a kisváros szélén, hogy a népes svájci rokonok is elférjenek, ha jönnek látogatóba. Ott éltek vidáman és boldogan… Köcski beszélgetőtársunk, Rozinka néni, húsz kilométernyire, egy köpésre lakott szeretett svájci rokonaitól. Sokszor találkoztak az elmúlt húsz-huszonöt évben. Gyönyörű időszak volt számukra. Pótolták a korábbi négy évtizednyi elszigeteltséget egymástól. A szlovénvidéki, Szentgotthárd környéki rokonaik hetven kilométerre éltek tőlük. Jó óra alatt otthon voltak, például szülőfalujukban Felsőszölnökön. Eredeti szlovén sonkát, tökmagolajat, szárított vargányát és egyéb ínyencségeket szintén onnan vagy az Őrségből szereztek be. Megannyi hangulatos találkozás, barátkozás, szeretetteljes kapcsolat… Amikor megneszelték, hogy a tőlük harminc kilométerre fekvő Szombathelyen működik egy szlovén önkormányzat és egyesület, nosza, rajta, beszélgetőtársunkkal együtt eljöttek, beléptek az egyesületbe, részt vettek számos rendezvényen, szlovéniai kiránduláson, baráti találkozón. Secperc alatt szlovén anyanyelvüket is előkotorták a sublótból, kicsit kiglancolták és örömtelien használták. A Magyar Rádió szlovén nyelvű adásaiban is többször szerepeltek… Az első baljós előjel talán az volt, hogy Tóni bácsi, a sofőr a családban, és kedves felesége kezdtek elmaradozni a szombathelyi szlovének este végződő rendezvényeiről. Főként ősszel és télen, mert Tóni bácsi sötétben már nem vezetett olyan magabiztosan, mint nappal. Közben az évek is teltek-múltak… Köcski beszélgetőtársunk 2020-ban egy háromhetes kivizsgáláson volt a sárvári kórházban. Ekkor látta az őt meglátogató Mária nővérét utoljára. Amikor utóbbi 2022-ben sztrókkal bekerült a szombathelyi kórházba, Covid-járvány miatt látogatási tilalom volt érvényben. Még a Svájcból érkezett öt felnőtt gyermeküket sem engedték be. Ekkor Lily, Mária néni egyik lánya olyan patáliát csapott, hogy ők milyen messziről érkeztek, és hiába! Zavarukban a kórházban azt találták ki, hogy édesanyjukat, aki nem volt covidos, kitolták a folyosóra és ott találkoztak a családtagok. A beteg beszélni se nagyon tudott, az egyik lábát úgy húzta maga után, igazán elesett állapotban volt. Ezt követően képtelenné vált arra, hogy sárvári otthonukban egyedül ellássa magát. Nyolcvan körüli özvegy köcski húgára sem lehetett már számítani. Ezért a határozott kiállású Frau Lily az kérte, hogy Szombathelyről mentővel szíveskedjenek elvinni a mamát, a papa kíséretében, a Ferihegyi repülőtérre, és ott fölrakták őket egy svájci repülőre. Ideiglenesen a lányuknál laktak, majd egy magas komfortfokozatú Idősek Otthonába költöztek, közel a svájci rokonokhoz… Köcski húga úgy el volt keseredve, amikor a 2023-ban érkezett fényképeken nővére állapota egyre rosszabbnak tűnt. Az egyik legutolsó fotó láttán csak sírt – két napon át. Mária néni tavaly, nyolcvankilenc éves korában elhunyt. Fogadott hazájában lett eltemetve, pedig milyen boldogok voltak, amikor visszatérhettek szülőföldjükre!… Tóni bácsi januárban töltötte be a kilencvenet. A szombathelyi szlovén önkormányzattól kérte – megköszönve az eddigi lehetőséget –, hogy tovább már ne küldjék neki Svájcba a Porabje című honi szlovén hetilapot, mert nemigen lát már olvasni se… Mióta a sors úgy hozta, hogy szinte egyik napról a másikra kénytelenek voltak visszaköltözni Svájcba, asztali monitorom előtt egy ültetőkártya kókadozik, amelyet a tíz évvel ezelőtti, meghitt nyolcvanadik születésnapi ünnepségükön kaptam kettejüktől. Ezen egy romantikus, évszázados postakocsi előtt áll a két szimpatikus úriember, az akkor még jó karban lévő, vidám, rokonszenves, amúgy falumbeli házaspár… Én nem sírok két napig, mert boldog vagyok, hogy megismerhettem őket.

Szlovén nemzetiségi műsor minden hétfőn 13:00-tól az MR4 Nemzetiségi Rádió műsorán.

Szerkesztő-műsorvezető: Mukics Ferenc

Tovább a műsoroldalra >>>